1,3 millió forintot fizettek a nyaralásra, amire sose jutottak el
ĀMásfél éve futnak az utasok a pénzük után a becsődölt Lagun Travel miatt
ĀMásfél éve futnak az utasok a pénzük után a becsődölt Lagun Travel miatt
ĀEhhez már kevés lesz az ujjlenyomat-törölgetés és a bőrkesztyű
ĀPercenként átlagosan egy ifjú válik köddé az USA-ban
ĀA brit fegyveres erők titkos adatokat és fegyverek tucatjait vesztették el
ĀBelga és cseh nyomozók göngyölítették fel a szálakat
ĀHivatalos személy elleni erőszak gyanújával hallgatták ki a lelkészt és a szocialista politikust
ĀA nyomozóbizottság jelentése szerint a Crocus City Hallban elkövetett terroristák jelentős összegeket kaptak Ukrajnából
ĀAz eljárás során azt vizsgálják, hogy az Igazságosság Alap forrásait szabályosan használták-e fel
ĀAz ügyben a pénzügyi nyomozók négy embert hallgattak ki
ĀA hatóságok tíz áldozatról tudnak és valamennyien férfiak
ĀAz üggyel kapcsolatban eddig összesen kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül ketten azóta már letartóztatásban vannak
ĀDrogot találtak a rendőrök szervezetében
ĀHosszú évek óta mindenki erre várt
ĀPeszkov szerint a Kremlnek nem volt köze Navalnij halálához
ĀA hatóságok szerint a nyomozás egy bűnszervezet ellen irányul, amely puccskísérletet akart végrehajtani
ĀAz Epstein-ügy több sértettje szerint a nyomozóhatóság tíz éven át nem lépett fel az áldozatok védelme érdekében
ĀEgyelőre nem tudni, hogy a busz miként indulhatott el magától, az ügyben szakértő bevonásával vizsgálatot indítottak
ĀVan az a pont, amikor egy nehézfiú is elhülyül
ĀA rendőrség befejezte a nyomozást az borzalmas ügyben
ĀA 45 éves jegyzőnőt vesztegetés elfogadása, alkalmazottját pedig vesztegetés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki
ĀTöbb tonnányi kábítószert, nagy mennyiségű készpénzt, lőfegyvereket és gépkocsikat foglaltak le
ĀHétfőn a brazil szövetségi rendőrség házkutatást tartott a volt elnök fiánál, Carlos Bolsonarónál
ĀA múlt héten a rendőrség átkutatta a brazil hírszerző ügynökség volt vezetője, Alexandre Ramagem irodáját és otthonát is
ĀEgy temetkezési vállalat munkatársai dokumentumokat hamisítottak meg annak érdekében, hogy holttesteket vihessenek el kórházakból és idősotthonokból
ĀKülföldieknek ígért különleges megbízotti pozíciókat
ĀUgyan az eldobható mobilok magasabb szintű anonimitást biztosítanak a hagyományos telefonokhoz képest, nem teljesen nyomon követhetetlenek
ĀA gyanú szerint a helyi rendőrség kiszivárogtatta a kihallgatási ütemterv részleteit a médiának