Női jégkorong-vb - Cortina megérkezett
ĀA története harmadik A csoportos világbajnokságán részt vevő válogatott célja, hogy a nyolc közé kerüljön
ĀA története harmadik A csoportos világbajnokságán részt vevő válogatott célja, hogy a nyolc közé kerüljön
ĀA szakértő szerint a kockázatot nem megúszni kell, hanem elkerülni
ĀAz Európai Unió tagállamai közöl csak hazánk és Lengyelország állt ellen a nyugati liberálisok nyomásának a nemzetközi nőjogi konferencián
ĀNem igaz az a sztereotípia, amely szerint a nők politikai megjelenése baloldali, munkásmozgalomból fakadó eredmény – mutatott rá
ĀA nők szerepe a helyi döntéshozatalban is alapvető fontosságú
ĀÚgy vélte, a nők tekintete nem a múlt, hanem a jövő felé fordul
ĀA foglalkoztatottság növelése és családok támogatása egyszerre áll a fókuszban
ĀHa a nők alkotják a társadalom felét, akkor jogosultak a politikai és gazdasági hatalom felére is – mondta a spanyol kormányfő
ĀMeloni a béranyaságot a harmadik évezred rabszolgaságának nevezte
ĀA tilalom Afganisztánban is közfelháborodást okozott
ĀA tálibok tavalyi hatalomátvétele után nemek szerint különítették el az oktatási intézményeket Afganisztánban
ĀA hatalomba való visszatérésük után a tálibok szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve a szorosan értelmezett iszlám előírásait
ĀA 435 tagú képviselőházból és 100 tagú szenátusból álló kongresszusban vélhetően 149 nő szolgál majd
ĀA vezetőtestületi tagságnak továbbra is legfőképpen az érdemeken kell alapulnia
ĀFel kell hívni a figyelmet a nőgyűlöletre, amely visszaélésekben és diszkriminációban testesül meg, amelyet a nők az utcán, az otthonukban, a munkában és az interneten is tapasztalnak
ĀA budapesti Akvárium Klub október 18-i rendezvénye ingyenes
ĀA családok támogatása és megerősítése a továbbiakban is a kormány legfontosabb feladatai között lesz
ĀAz ausztrál tisztségviselő visszakövette a korábban a hírszerzésben dolgozó nők történetét
ĀNegyven ledolgozott év után teljes összegű ellátással nyugdíjba mehetnek a nők, több mint két és félszeresére emelkedett a gyed
ĀA koronavírus-járvány kezdete óta a pápa többször felszólalt a családon belüli erőszak ellen
ĀA tüntetők sürgős kormányzati intézkedést követeltek a nőkkel szembeni erőszak megfékezésére
ĀA baloldali Márki-Zay Péter szerint kitaláció, hogy a migránsok erőszakos bűncselekményeket követnek el
ĀA családokért felelős miniszter arra kereste a választ, hogyan lehet sikeres egy nő + VIDEÓ
ĀAzoknak a nőknek a segítő tevékenységét és teljesítményét kívánják elismerni, akiknek példájából mások erőt meríthettek - közölte Novák Katalin