Czomba Sándor: A szülőföldön való megmaradás záloga nem más, mint a magyar nyelvű oktatás
ĀAz államtitkár kifejtette: korszerű, versenyképes tudást adó szakképzési rendszer nélkül egyetlen ország fejlődése sem képzelhető el
ĀAz államtitkár kifejtette: korszerű, versenyképes tudást adó szakképzési rendszer nélkül egyetlen ország fejlődése sem képzelhető el
ĀHétfőn hivatalában fogadta Tóth Lászlót
Ā4,9 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene
ĀEgyedülálló alkalom a belföldi úticélok népszerűsítésére
ĀAz államtitkár hangsúlyozta: a kiírásra beérkezett 121 pályázat jelzi, hogy van potenciál a magyar gépiparban
ĀA családok érdekében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat
ĀA fővárosban a nemzetközi vendégforgalom aránya volt igazán jelentős
ĀCzomba Sándor hangsúlyozta, a foglalkoztatottság növelését a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával kell megvalósítani
ĀBecslések szerint húsz-harmincezer család élhet a támogatás nyújtotta kerettel
ĀErős verseny nélkül nincs erős Európai Unió sem – tette hozzá
ĀKiemelték: a Budapest Airport Zrt. visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója
ĀKiemelte, az elmúlt időszak tapasztalataiból látszik, hogy diákmunka program sikeres
Ā„Bár háború dúl a szomszédban, az uniós versenyképesség pedig hanyatlik, Magyarországot mindhárom hitelminősítő befektetésre ajánlja"
ĀAz alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett
ĀA legfontosabb feladatok között említette a fogyasztás helyreállítását
ĀA kormány célja, hogy Magyarország gazdasági fejlettsége 2030-ra elérje az uniós átlag 90 százalékát
ĀÚgy vélte, hogy az elmúlt években megteremtett munkaalapú társadalom megőrzésére kell fókuszálni
ĀÁprilisban 39 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma
ĀHangsúlyozta: Magyarországon közel teljes a foglalkoztatottság
ĀA magyar kormányzat a lehető legszorosabban működik együtt a német, illetve bajor vállalatokkal
ĀA tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország mindenkivel a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre és partnerségre törekszik
ĀNagy Ádám kijelentette, Magyarország elkötelezett a gazdaság minőségi szempontú átalakítása mellett
ĀA miniszter szerint az MI elsősorban versenyképességi kérdés
ĀA felek egyetértettek abban, hogy a gazdasági növekedés újraindítása közös cél és érdek
ĀElsősorban a munkáltatók feladata és felelőssége a biztonságos munkahelyek kialakítása
ĀTámogatást ígért a kezdeményezés folytatásához
ĀCél a magyarországi KKV-k termelékenységének és hozzáadott értékének növelése
ĀA pályázatban vissza nem térítendő forrásként, önerő nélkül juthatnak támogatáshoz a hazai szociális partnerek
ĀHozzátette, a hatékony és eredményes intézkedések eredményeképpen a kormány visszaszorította az inflációt