Döntőnek is beillő párharcok a BL-ben a nyolc között
ĀReal–City és PSG–Barcelona párharc a negyeddöntőben
ĀReal–City és PSG–Barcelona párharc a negyeddöntőben
ĀMessi mellett szintén kihagyta a meccset, térdsérülés miatt az uruguayi csatár, Luis Suarez is
ĀAz angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya nem adja fel
ĀA kassaiak összes korosztálya az első osztályban szerepel
ĀA Barcelona a Napolival csatázik a továbbjutásért
ĀÉvek óta úgy várták A világ labdarúgásának története című, ötkötetes enciklopédia megjelenését, mint egykoron a Napoli-szurkolók Maradonát
ĀA foci egyik értéke éppen a bevett, megszokott szabályokban rejlett, mondta a lapunknak adott interjúban Berzi Sándor, az MLSZ játékvezetésért is felelős alelnöke
ĀAz argentin szupersztár ismét megelőzte Kylian Mbappét
ĀAz al-Hilal 3–2-re legyőzte a brazil Flamengót
ĀA korábbi magyar szövetségi kapitánynak elege lett a kispadból
ĀNem időszerű a magyar válogatott focista átigazolása
ĀA szaúdiak fantasztikus gólt lőttek
ĀPénteken legfeljebb ötvenötös kereteket kell véglegesíteni
ĀOlekszandr Zubkov volt a mezőny egyik legjobbja a címvédő ellen
ĀAz olasz bajnok nem bírt a Maccabi védelmével
ĀA Napoli, a Bruges és a Bayern maradt százszázalékos
ĀA Fradi két forduló után vezeti a csoportját az Európa-ligában