Új idény, új kihívás a Vasasnál
ĀLégiósok nélkül vág neki a bajnokságnak az új női kosárlabdacsapat
Emberhátrányban szerzett pontot a Ferencváros a Diósgyőr otthonában
ĀA zöld-fehérek hátránya így négy pontra nőtt a listavezető Puskás Akadémiával szemben
A West Ham magyar kapusa a szezon végéig Debrecenben véd
ĀA DVSC jelenleg kieső helyen áll az OTP Bank Ligában
Sztárcsapat vinné el a Fraditól Saldanhát
ĀMi lesz Varga Barnabással, ha Saldanha a Flamengóhoz igazol?
Már nem Pascal Jansen a Fradi vezetőedzője
ĀKubatov Gábor elnök a szilveszteri beszédében közli a holland szakember távozásával kapcsolatos információkat
Az Újpest otthon szakíthatja meg a Ferencváros elleni rossz sorozatát
ĀA lila-fehérek a hatodik helyen állnak öt ponttal
Újabb újpesti döntetlen
ĀA fővárosi csapat az előző fordulóban ugyanilyen eredményt ért el a Diósgyőrrel szemben
Elkészült a záróforduló menetrendje
ĀPénteken kezdődik a forduló az MTK mezőkövesdi vendégjátékával, majd szombaton három, vasárnap pedig két összecsapást rendeznek
Női kézilabda NB I – Döntetlen Székesfehérváron
ĀA házigazdáknál Tamara Smbatian hét, Szabó Kitti hat gólt lőtt
Labdarúgó NB I – Három büntető és MTK-győzelem Kecskeméten
Ā A hazaiak négy veretlenül megvívott találkozó után kaptak ki
Dzsudzsák nem bírta titokban tartani, ezért küzd Debrecenben
ĀA DVSC csapatkapitánya érhető módon boldogan nyilatkozott
Labdarúgó NB I. – A bajnokságban is visszavágna a Puskás Akadémiának az FTC
ĀA címvédő és listavezető Ferencváros a harmadik helyen álló Puskás Akadémia vendége lesz vasárnap
Spanyol, francia és görög ellenfelet kapott a Falco
ĀA BL nyolcadik idénye október 17-én rajtol
Kádár Tamás az MTK-nál folytatja
ĀA hátvéd 2010 és 2019 között volt tagja a magyar válogatottnak
Varga Barnabás a világranglista második helyén
ĀJelenleg mögötte van a rangsorban a Manchester City norvég támadója, Erling Haaland is
A Honvéd ellen szakítaná meg negatív szériáját az FTC
ĀA Ferencváros az elmúlt hét tétmérkőzésén nem tudott nyerni
Ismét Bognár György a Paks vezetőedzője
ĀEgy nappal Waltner Róbert menesztése után Bognár Györgyöt nevezték ki a csapat élére
Magasba emelhette a trófeát a Fradi
ĀNem szegte kedvét a klub 33. bajnoki címét ünneplő ferencvárosi szurkolóknak az MTK elleni vereség sem
Bajnok a Ferencváros
ĀDrámai meccsen odázhatta volna el a bajnokavatást az Újpest, ám a hosszabbítás végén az egyenlítő találatot nem adták meg - 2-1 a vége
