Húszezer hamis játékot talált egy üzletben a NAV
ĀA rossz minőségű játékhamisítványok a gazdaság szereplőinek okozott kár mellett a gyermekek egészségére is ártalmasak lehetnek
ĀA rossz minőségű játékhamisítványok a gazdaság szereplőinek okozott kár mellett a gyermekek egészségére is ártalmasak lehetnek
ĀA fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben gyorsabbá válhat a határátlépés a magyar–szerb határszakaszon
ĀA már regisztrált kedvezményezettnek is célszerű felülvizsgálnia, hogy adataiban történt-e változás
ĀA vállalkozást több mint 1,6 millió forint áfa és mintegy 130 ezer forint turizmusfejlesztési hozzájárulás pótlólagos kötelezettség terhelte
ĀBezáratott egy kecskeméti kínai éttermet a kormányhivatal
ĀA hét és félmillió forint értékű cigarettát két utas poggyászában találták meg
ĀKöltségvetési csalás bűncselekmény miatt is felelnie kell
ĀAz ellenőrzéskor derült ki, hogy a tachográf pihenőidőt rögzített, miközben a jármű épp közlekedett
ĀÉrdemes szabálykövetőnek lenni, megemelkedett a bírság összege
ĀA házban lakó, 57 éves asszony az udvarán lévő fatárolóban parkoló utánfutóba rejtette az árut
ĀMintegy 1300 doboz cigarettát, 40 különféle ízesítésű elektromos cigarettát és csaknem 60 doboz hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök
ĀA késő délutáni órákban nem mindig működik a pénztárgép
ĀA járőrök az M5-ös autópályán egy bolgár teherautó rutinszerű közúti ellenőrzését végezték július 22-én
ĀA szakemberek Budapesten kívül Győrben, Mezőcsáton, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett és Szigetszentmiklóson tartottak adminisztratív, piaci, valamint termőhelyi ellenőrzéseket, esetenként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaival együtt
ĀJúlius elején megkezdődött a dohánylevelek betakarításának szezonja
ĀA lakásban MDMA-t és ketamint talált és foglalt le a hatóság
ĀDohánytermék Magyarországon kizárólag dohányboltokban értékesíthető
ĀA NAV folyamatosan dolgozik az új rendszer finomhangolásán
ĀHa valaki házi kedvenccel szeretne az EU-n belül utazni, állatútlevelet kell kiváltania
ĀA külföldi hatóságok a törökországi gyártás telephelyén is folytattak ellenőrzést
ĀA fémkereskedő hivatalosan szüneteltette tevékenységét
ĀSertéspestis miatt karantén alá vont területről szállított harminc állatot egy furgonba zsúfolva egy román férfi
ĀSzervezett módon csökkentették fizetendő adójukat