Hadgyakorlatot tartana Párizs Grönlandon
ĀTöbb európai ország múlt héten már küldött katonákat Grönlandra
ĀTöbb európai ország múlt héten már küldött katonákat Grönlandra
ĀA gyakorlat során mintegy 22 ezer katona vonul fel az ország több pontján
ĀKeveset ér az „előírásos” fölkészülés
ĀCsurgó Attila ezredes közleménye szerint tízezer katona vesz részt a gyakorlaton
ĀHazánk elkötelezetten teljesíti szövetségesi feladatait
ĀElső ízben ukrán katonatisztek is jelen voltak a JEF-hadgyakorlaton
ĀA NATO júliusban jelentette be, hogy szükségessé vált a keleti katonai szárnyának megerősítése
ĀA hadgyakorlat nem érinti az orosz–ukrán háborút
ĀStoltenberg szerint ami ma Ukrajnában történik, az holnap Ázsiában is megtörténhet
ĀA Tengeri Pajzs a Duna torkolatánál és a Fekete-tengeren zajlik
ĀFinnországban, Svédországban és Norvégiában kezdődött NATO-hadgyakorlat az északi területek védelmében
ĀA diplomata hangsúlyozta, hogy az orosz fél nem tervezi a NATO-országok megtámadását
ĀA Bild által ismertetett dokumentumok egy közelgő orosz támadásról valódiak, csak éppen nem azt jelentik, amit a sajtó sugall
ĀElindult Budapestről Kiskörére a Csepel naszád is, mivel a Tiszán folyami átkelés biztosításában kap majd szerepet