A balti államok védelmére kijelölt új NATO-parancsnokság a szövetség elszántságát bizonyítja arra, hogy területének minden egyes négyzetcentiméterét megvédje – jelentette ki kedden Boris Pistorius német védelmi miniszter az észtországi Valgában.
A három balti országban, valamint Észak-Lengyelországban állomásozó NATO-csapatok eddig egyetlen, a lengyelországi Szczecinben működő főparancsnokság irányítása alatt álltak.
Az újabb parancsnokság kijelölése „a NATO egységének, harckészültségének, valamint annak a kollektív elszántságunknak látható és erőteljes bizonyítéka, hogy a szövetséges terület minden egyes négyzetcentiméterét megvédjük” – mondta Pistorius azon az ünnepségen, amelyen a lettországi és észtországi szövetséges szárazföldi erők parancsnokságát a német-holland hadtestre ruházták át.
A hadtest feladata lesz a katonai gyakorlatok lebonyolítása, valamint konfliktus esetén a keleti szárny védelme, ami eddig a NATO lengyelországi főparancsnokságára hárult. A balti államok számára létrehozandó főparancsnokságról már a 2023-as NATO-csúcstalálkozó óta folytak tárgyalások.
A német-holland hadtestet 1995-ben hozták létre, székhelye Münsterben van.
A parancsnokságot a két ország felváltva látja el. Hollandián és Németországon kívül jelenleg 14 további NATO-tagállam biztosítja az állományát.







