Úgy tűnik, mégsem kerül sor 2024-ben a NASA régóta várt újabb Hold-missziójára
ĀAz űripart is érinti a járvány
ĀAz űripart is érinti a járvány
ĀAz Európában megépített napszonda 2021 végén kezdi meg tudományos tevékenységét, és 2022-ben fogja először nagyon megközelíteni a Napot
ĀA NASA tudósai már korábban is azt feltételezték, hogy az égitest felszínét borító jégréteg alatt folyékony víz található
ĀAz új akkumulátorokat előreláthatólag már soha nem kell cserélni, mert az űrállomás tervezett élettartamának végéig bírni fogják
ĀBemutatták az InSight űrszonda marsrengések morajáról rögzített hangfelvételeket + VIDEÓ
ĀA kutatók szerint a jelenség természetes következményei a galaxisok összeolvadásának
ĀA nagyobbik kisbolygót, amelyet az európai űrkutatók 370 méteresre becsülnek, hagyományos távcsővel is látni lehet majd