A britek hat százaléka elégedett a kormány tevékenységével
ĀNagy-Britannia július 4-én választ
ĀNagy-Britannia július 4-én választ
ĀA támadásban a kislány mellett három férfi is megsérült
ĀA The Times keddi kiadásának levelezési rovatában megjelent felhívást óriáscégek vezetői és főrészvényesei is aláírták
ĀAz elképzelés a nemzeti szolgálatnak nevezett, korábbi rendszert élesztené újjá
ĀFelidézte, hogy a világ az ukrajnai háború és más kihívások miatt veszélyesebbé vált
ĀÖt évvel meghosszabbodik a végleges státusz megszerzéséhez rendelkezésre álló idő
ĀA megállapodás az illegális bevándorlók áttelepítéséről fontos és úttörő szerepet játszik
ĀA brit fegyverszállítások azt a célt szolgálják, hogy Ukrajna megvédhesse magát
ĀAz orosz külügy nehezményezi, hogy egyes nyugati államok engedélyezték Kijevnek az oroszországi célpontok támadását
ĀNagyobb változásokra kell számítani, mint a megelőző harminc évben
ĀEgyre fokozódik a feszültség Nagy-Britannia és Oroszország között
ĀFolytatódik az üzengetés az orosz–ukrán háború árnyékában
ĀKatasztrofális következményekkel járhatnak London ellenséges lépései
ĀEllenjelölt nélkül lett az SNP új vezetője
ĀA Kreml szóvivője kommentálta David Cameron brit külügyminiszter szavait is
ĀA brit kormány a háború kezdete óta csaknem 12 milliárd font értékű segítséget nyújtott Ukrajnának
ĀA NATO pozíciója meggyengült a konfliktus miatt
ĀLeszögezte, hogy továbbra sem hajlandók nagy hatótávolságú Taurus rakétákat szállítani Kijevnek
ĀHarry herceg tervei között szerepel az amerikai állampolgárság megszerzése, amely érinti királyi címeit is
ĀA képviselőház már korábban elfogadta az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak támogatást
ĀA miniszterelnök szerint a támogatás egész Európa biztonsága szempontjából létfontosságú
ĀElmondta, a kormány már készenlétbe helyezett egy repülőteret
ĀA brit királyi családdal foglalkozó szakértő szerint az udvarban semmi sem történik véletlenül