Félrement császármetszés: egy tányér nagyságú eszközt felejtettek a szülő nőben
ĀMásfél év múlva távolították el a tárgyat
ĀMásfél év múlva távolították el a tárgyat
ĀA 90 millió forint értékű speciális műtőasztal lehetővé teszi, hogy azt a robottal és a beteggel együtt, összhangban mozgassák
ĀA hatszoros olimpiai bajnok kajakozó két évet hagyott ki egy műtét és a szülése miatt
ĀA legújabb kutatások szerint ennek a szervnek szerepe lehet a daganatos megbetegedések megelőzésében
ĀAz idős nő, aki nem volt altatásban az eset idején, súlyos égési sérüléseket szenvedett
ĀA próbaidőszak során szerzett pozitív tapasztalatok alapján tervezik a hálózat bővítését
ĀEgy új tanulmány szerint a marihuánafüggőség növeli a nagyobb műtéteket követő komplikációk esélyét
ĀA magzatnál egy halálos és agresszív képződményt diagnosztizáltak
ĀVégül több helyreállító beavatkozás után a színésznő mostanra úgy érzi, hogy normalizálódott a helyzete
ĀAz anyagcserezavar alapja, hogy a szervezet nem termel elegendő inzulint vagy az inzulin nem tud hasznosulni
ĀTörvénybe iktatták azt is, hogy ne lehessen a gyermekeken nemátalakító műtéteket végezni
ĀA vádlottak közül ketten műtőssegédekként, a harmadik szakorvosként dolgozik
ĀA vétkes műtőssegédek és egy szakorvos ellen vádat emeltek az ügyben
ĀA ,,dokit" jogerősen három év és tíz hónap börtönre ítélte a bukaresti ítélőtábla
ĀAz eljárás fejlesztésében számos nemzetközileg is elismert egészségügyi szakértő és intézmény részt vállalt
ĀA robot képes a nyitott műtétekhez hasonlóan nagyfokú onkológiai tisztaságot, pontosságot elérni minimális beavatkozás mellett
ĀA first lady jól van, és már visszatért a Fehér Házba
ĀElsőrangú gyógyító környezet a négylábú segítőknek
ĀAz első sikeres, hazai átültetéses műtétet 1962 Karácsonya előtt három nappal, Szegeden hajtotta végre Németh András adjunktus
ĀA gyomorrákot sok esetben túl későn diagnosztizálják