A volt miniszterelnök is indulni akar az elnökválasztáson
ĀFontolóra veszi, hogy „államelnöki mandátuma után” visszatérjen a PSD-be
ĀFontolóra veszi, hogy „államelnöki mandátuma után” visszatérjen a PSD-be
ĀA felek tárgyaltak a közel-keleti biztonsági és migrációs helyzetről is
ĀOrbán Viktor számolt be róla, hogy egy egyszerű technikai megoldást alkalmaznak majd
ĀAz indoklás során az is elhangzott, hogy a sajtószabadság nem jelenti azt, hogy bármi közölhető valakiről
ĀHavasi Bertalan pozíciója egyelőre nem kerül betöltésre
ĀAz elemző hangsúlyozta, hogy a szokottnál is több konkrét, számonkérhető ígéret hangzott el
ĀA miniszterelnök évértékelő beszédében kiemelte, az elmúlt időszak sokszor kilátástalan volt a magyarok számára, azonban sosem törtek meg
ĀA szerb államfő a két ország közötti gazdasági együttműködést rendkívül erősnek nevezte
ĀOrbán Viktor: Nincs magyar energiabiztonság Szerbia nélkül
ĀHavasi Bertalan jövőbeli feladatairól a későbbiekben adnak tájékoztatást
Ā„Ha mindaz, amit az Alternatíva Németországért (AfD) képvisel, megvalósulna, jót tenne Magyarországnak”
ĀA két vezető korábban még nem találkozott egymással
ĀA Önrendelkezés párt számíthat ismét a legnagyobb támogatásra
ĀKét év alatt 90 milliárd forint kimegy vidéki nyugdíjasokhoz
ĀA Downing Street akkori tájékoztatása szerint Keir Starmer „örömmel elfogadta” a meghívást
ĀA magyaroknak vérükben van a filmgyártás, az első némafilmek megjelenésekor és Hollywood születésénél is ott voltak
ĀMilos Vucevic a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez
ĀA kétnapos látogatáson Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejkkel tárgyal
ĀA miniszterelnök szerint a világ átalakulása megállíthatatlan, és Brüsszelnek is változnia kell, ehhez pedig le kell váltani az EU-t markában tartó oligarchikus elitet
ĀA magyar miniszterelnök hamarosan értékeli a több szempontból történelmi jelentőségű soros uniós elnökséget
ĀA médiához eljutott vizsgálati adatok szerint a fiatalember problémás magaviseletű volt