Tatárföld vezetőjével tárgyalt Orbán Viktor
ĀA szankciók, a politikai nehézségek ellenére az Oroszországban jelen lévő magyar cégek keresik tevékenységük bővítési lehetőségeit
Ünnepeljünk együtt, akadálymentesen!
ĀNyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó hangsúlyozta: A kormány fontosnak tartja a fogyatékkal élők támogatását
Kormányülés: Terítéken a háború és a béke, illetve az infláció elleni küzdelem
ĀAz ülésen áttekintették az ukrajnai háború legfrissebb fejleményeit, a béke és a tűzszünet érdekében a közeljövőben teendő diplomáciai lépéseket
Tusványos igazi sztárja?
ĀOrbán Viktor szerint egyértelműen az Ismerős Arcok zenekar koncertje volt a rendezvény csúcspontja
Orbán Viktor Ecuador elnökével tárgyalt
ĀA két vezető üdvözölte a két ország közötti kitűnő oktatási és tudományos együttműködést
Orbán Viktor: Erős emberekre nagy szükség van, mert az igazság erő nélkül keveset ér
ĀA miniszterelnök szerint olyan időket élünk, amikor a világ alapjaiban reng, ezért mindennap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket
Orbán Viktor: Tellér Gyula bajtárs, barát és mester
Ā„A harc, amit vívunk jó harc, és bár nem tudjuk, mikor lesz vége, mindennap örülhetünk megnyert csatáknak” – fogalmazott a miniszterelnök
Egy csomag magnéziumtablettát kapott elődjétől az új szlovák kormányfő
ĀAzért, hogy bírja idegekkel az előtte álló munkát
Orbán Viktor: Éljen Európa Kulturális Fővárosa + VIDEÓ
ĀA kormány mintegy 100 milliárd forintot fordított Veszprémre
A pakisztáni legfelsőbb bíróság elrendelte a volt kormányfő szabadlábra helyezését
ĀImran Hánt kedden tartóztatták le Iszlámábádban, a legfelsőbb bíróságon
Pakisztánban letartóztatták a volt miniszterelnököt
ĀAz országos elszámoltatási hivatal egy korrupciós ügyben adott ki letartóztatási parancsot Imran Hán ellen
Fontos uniós tisztviselővel találkozott Orbán Viktor
ĀA miniszterelnök fogadta Johannes Hahnt, az Európai Bizottság tagját
Orbán Viktor: Ez történt a héten + VIDEÓ
ĀKözösségi oldalán tett közzé videót a miniszterelnök
Megújul a Külügyi és Külgazdasági Intézet
ĀIrányítása a miniszterelnök közvetlen munkaszervezetébe kerül
A közvélekedés Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak
ĀA baloldali szavazók negyede nem talál alkalmas jelöltet
Orbán Viktor beszámolt a hét legfontosabb eseményeiről
ĀA miniszterelnök a szokásokhoz híven közösségi oldalán osztotta meg összefoglalóját
Skót miniszterelnök: Egy új vezető alkalmasabb lehet nálam az ellentétek áthidalására
ĀNicola Sturgeon, skót miniszterelnök ma hivatalosan is bejelentette lemondását
Orbán Viktor: A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!
ĀA miniszterelnök közösségi oldalán üzent
Élőben is lehet majd követni Orbán Viktor évértékelőjét
ĀA miniszterelnök beszédét Facebook-oldalán is lehet majd követni február 18-án
„Mi megvédjük a magyar embereket!”
ĀOrbán Viktor miniszterelnök Szita Károllyal, a megyei jogú városok szövetségének elnökével találkozott
Ezermester hírében áll Új-Zéland új miniszterelnöke
ĀA szigetország 41. miniszterelnöke beiktatási beszédében azt ígérte, hogy az „inflációs pandémia” sújtotta gazdasági életre fog koncentrálni
Németh Miklós volt miniszterelnök 75 éves
ĀJelentős intézkedéseket hajtott végre a békés rendszerváltozás érdekében
Orbán Viktor: A veszélyek korában a türk államok fontos partnereink
ĀMindenkit érdekeltté kell tenni Magyarország sikerében
Bizalmat kapott az újonnan megválasztott nepáli miniszterelnök
ĀAz új kormány nehéz feladatokkal néz szembe
Magyarország energiafüggetlensége Paks 2 nélkül nem garantálható + VIDEÓ
ĀOrbán Balázs: A magyar kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy biztosítsa Magyarország energiaellátását
Először lehet nő a miniszterelnök Bosznia-Hercegovinában
ĀŐ lehet az első nő az ország kormányfői posztján
Orbán Viktor: Az ünnep örömöt, szeretetet és békességet is hozzon a világba!
ĀAz ősök iránti tisztelettel és a jövőbe vetett reménységgel meggyújtott gyertyák lángjai minden évben a fény diadalát hirdetik a sötétség felett
