Mégis léteznek idegenek?
ĀMinden jel szerint igen, hiszen a mexikói kongresszuson ma meg is mutattak két állítólagos maradványt
ĀMinden jel szerint igen, hiszen a mexikói kongresszuson ma meg is mutattak két állítólagos maradványt
ĀA halálesetek és eltűnések csaknem fele a Sonora-sivatagon és a Chihuahua-sivatagon való átkelés során következett be
ĀEgy hete azonban már a tizenkettedik államban is legalizálták
ĀA Rio Grande közepén található úszó bójasor a migránsok megállítása végett került elhelyezésre
ĀMexikóban 2024. június 2-ra tűzték ki az általános választásokat
ĀFogadalmi ajándék lehetett, és több mint ezer éves a nem mindennapi lelet
ĀElképesztő felvételek készültek a helyszínről
ĀSosem gondoltak volna arra, amit találtak
ĀLucero Hernández régész szerint ez a vizsgálatok kezdete, amelyek új betekintést nyújtanak a kihalt tepuztecák vidékére
ĀAz amerikai Southwest Airlines légitársaság Houstonból a mexikói Cancúnba tartó egyik járatán gyulladt ki a motor
Ā84 év után az első trópusi vihar lesz, amely eléri Dél-Kaliforniát
ĀSérültekről nem érkezett jelentés
ĀEgyre több, a nők elleni vagy családon belüli erőszakkal kapcsolatos bejelentés érkezik
ĀMexikó kezdeményezte a békét Ukrajnában
ĀA háttérben – az őszinte érzések mellett – egy helyi ősi hagyomány áll
ĀSzámos politikus és a választók meghatározó része is úgy véli, az amerikai drogproblémát leghatékonyabban a hadsereg bevetésével lehetne megoldani
ĀA kisvárosban 230 éves hagyománya van ember és hüllő házasságának
ĀAz újságírók elleni bűncselekmények többsége általában büntetlenül marad
ĀMexikó növelni szeretné a tequila exportját
ĀA mexikói templom alatt barlangszerű, föld alatti labirintus húzódik
ĀA rendőrség már napok óta fáradhatatlanul dolgozik, Erika szívében csillapíthatatlan a fájdalom, azonban még mindig nincs előrelépés
ĀMexikó, ahol naponta átlagosan száz gyilkosságot követnek el, a világ egyik legveszélyesebb országának számít
ĀA tragédiában közrejátszott, hogy késett az esős időszak, amely általában már június közepétől enyhülést hoz
ĀA város La Riguena folyó közelében fekvő részén a régészek központi oltárokat is találtak
ĀNégy bűnözői kör gyilkolja egymás embereit
ĀA termelők azt követelik a kormánytól, hogy államilag garantálja a kukorica, a búza és a cirok felvásárlási árát
ĀA mexikói hatóságok intézkedéseinek köszönhetően több mint 90 százalékkal csökkent a halászhajók száma a disznódelfinek élőhelyén