Rejtélyes maja föld alatti struktúrát tártak fel Mexikóban
ĀA csapat a labdapálya ásatása során fedezte fel az épületet
ĀA csapat a labdapálya ásatása során fedezte fel az épületet
ĀLegalább tíz áldozatot szedett eddig a Beryl hurrikán, és ez csak a kezdet
ĀMentőcsapatok evakuálták az áradások elől menekülőket
ĀSergio Miguel Vega Mendozát tavaly nyáron tartóztatták le Mexikóvárosban, egy kolumbiai szövetségi bíróság körözése alapján
ĀPosztumusz eltiltást is kapott
ĀA műtárgyak között az azték, totonac és teotihuacan kultúrából származó több száz éves tálak, edények és szobrok is vannak
ĀA karambolban érintett másik jármű egyik utasa elhunyt
ĀGenetikai elemzés világított rá maja rituális temetések gyakorlatára
ĀSúlyos költségvetési hiányt és alacsony gazdasági növekedést örökölt
ĀVilágszerte ez az első, laboratóriumban megerősített eset
ĀÁprilisban két polgármester-jelöltet gyilkoltak meg az észak-amerikai országban
ĀAz ország történetének Claudia Sheinbaum lesz az első női államfője
ĀMexikóban június 2-án tartanak elnökválasztást, valamint parlamenti és helyhatósági választásokat
ĀAlfredo Cabrerát a kampányzáró eseményen lőtték fejbe, az elkövetőt a helyszínen lelőtték
ĀA vád szerint Pérez Salas a Sinaloa ellen folyó ügyek több tanújának elrablásáért és meggyilkolásáért felelős
ĀTöbb tucatnyian meg is sérültek, amikor leomlott egy óriási kivetítő
ĀHelyenként akár a 45 Celsius-fokot is meghaladhatja a hőmérséklet
ĀA sprintversenyben úszás, kerékpározás és zárásként futás várt a mezőnyre
ĀAz első két hely valamelyikén kellett volna végezniük
ĀOrszágszerte hőségriadót hirdettek
ĀEgyelőre rejtély, mi rejtőzhet a víz alatti gödör mélyén
ĀA nyomozás keretében három embert őrizetbe vettek
ĀAz eset hatalmas felháborodást váltott ki az országban
ĀWashington egyre kétségbeesettebben próbálja megfordítani a helyzetet
ĀAz ecuadori hatóságok pénteken erőszakkal behatoltak Mexikó quitói nagykövetségére, és letartóztatták Jorge Glas volt ecuadori alelnököt
ĀAz Amerikai Államok Szervezete (OAS) elítélte az ecuadori hatóságok lépését
ĀAz ecuadori rendőrök erőszakkal behatoltak Mexikó quitói nagykövetségére, és letartóztatták Jorge Glas volt ecuadori alelnököt, aki politikai menedékjogot kapott Mexikótól
ĀLópez Obradornak „szerencsétlen megjegyzései” miatt kell elhagynia az országot