Demokraták elleni merényleteket rendelhetett meg egy volt republikánus jelölt
ĀA támadásokban nem sérült meg senki
ĀA támadásokban nem sérült meg senki
ĀAz eset a külügyminisztérium előtt történt
ĀAz áldozatok között a polgári személyek, katonák és rendőrök is vannak, a sebesültek száma meghaladja az 50-et
ĀSehbaz Sarif miniszterelnök nyilatkozatában elítélte a robbantást
ĀAz ítélet nem jogerős, a vádlott két héten belül fellebbezhet
ĀAz izraeli katonák a ciszjordániai Dzseninben tartott vasárnap esti razzián kitört tűzharcban végeztek a fiatallal – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn
ĀNem tudom, észrevették-e már, hogy a napi híradók mostanság arról szólnak, az Európára kényszerített háborús időkben meddig is „éljen” a díszkivilágítás a közelgő ünnepi napokon?
ĀAz FSZB-nek sikerült megakadályozni a merényletet
ĀJeruzsálem környékén szerda reggel, négyen életveszélyesen, legkevesebb tízen kevésbé súlyosan megsebesültek, közben az egyik sebesült a kórházban elhunyt – jelentette a katonai rádió
ĀA merénylet miatt hatan meghaltak és 81-en megsebesültek
ĀRadzsiv Gandhi néhai indiai miniszterelnök még 1991-ben lett merénylet áldozata, amit a Tamil Ilam Felszabadító Tigrisei nevű lázadószervezet követett el
ĀA lengyel bíboros sértetlenül került ki az incidensből és folytatta a munkáját.
ĀMohamed Lahouaiej-Bouhlel hat évvel ezelőtt hajtott az ünneplő tömegbe teherautójával, a merényletben 86-an veszítették életüket
ĀAndanson teste az autó vezetőülésében volt, a feje levált és a két első ülés között feküdt
ĀA Putyin-rendszer megdöntésére törekvő föld alatti mozgalom végezhetett Alekszandr Dugin nacionalista politikai gondolkodó lányával
Ā„Charles de Gaulle-t meg kellett volna ölni” – nyilatkozta Marton a Magyar Hírlapnak 2002-ben
ĀEgy ultranacionalista orosz ideológus lánya az áldozat, aki a terepjárójával a levegőbe repült
ĀEgy megállóban veszteglő autóbusz utasaira és a közeli járókelőkre lőtt rá a támadó, akit a rendőrség azóta elfogott
ĀA volt japán kormányfőt kampányeseményen érték a halálos lövések, a világ politikusaisorra tisztelegnek a volt vezető emléke előtt
ĀA politikus merénylet áldozata lett, egy kampányrendezvényen lőtték le - A gyilkost a rendőrség őrizetbe vette + VIDEÓ (18+)
ĀA politikust hátba lőtték egy vadászpuskával, az elkövetőt a rendőrség elfogta +VIDEÓ
ĀAbraham Lincolnról a történelemben akár alapfokon jártasok mindenképpen tudnak annyit, hogy amerikai elnök volt, aki felszabadította a rabszolgákat, és hogy meggyilkolták
ĀNémetországban jelenleg is több száz olyan szélsőséges iszlamistát tartanak számon, akik veszélyt jelenthetnek
ĀAbdeslam az Iszlám Állam elleni francia katonai beavatkozással indokolta a 2015-ös párizsi merényletsorozatot
ĀA támadás örökre megváltoztatta a világot, máig szenvedünk a következményeitől
ĀSzerdára virradóra fegyveresek követték el a merényletet Jovenel Moise rezidenciáján
ĀA férfi 2017-ben késsel támadt katonákra a Louvre Múzeumánál, miközben azt kiabálta, hogy „Allahu akbar!”
ĀHogy a katolikus egyházfő egy szocialista ország állampolgára, felért egy arculcsapással, és világos jele volt a kommunista rendszer feltartóztathatatlan presztízsvesztésének