Zaharova: Podoljaknak pszichiáter segítségére van szüksége, bár a gyűlölet nem gyógyítható
ĀA kijevi rezsim és Zelenszkij adminisztrációja gyűlöli Szevasztopol és Donbász lakóit
ĀA kijevi rezsim és Zelenszkij adminisztrációja gyűlöli Szevasztopol és Donbász lakóit
ĀA katonai veszélyek katonai fenyegetésekké nőhetik ki magukat
ĀMarija Zaharova: Ha van bejelentenivalójuk, akkor jelentsék be egyenesen és nyíltan
ĀMegjegyezte, hogy még Nyugaton is egyes elemzők azt állítják, hogy „az USA már régóta nem világhegemón”
ĀVlagyimir Putyin orosz elnök májusban rendeletet írt alá az Oroszországnak és központi bankjának az Egyesült Államok barátságtalan fellépése miatt okozott károk megtérítéséről
ĀAz is kiderült, hogy Bill Shorten, az egészségügyi miniszter képviseli majd Canberrát az Ukrajnáról szóló svájci konferencián
ĀMarija Zaharova: Az ukránok nem képesek önállóan használni a nyugati fegyvereket, és ezen lőszerek röppályáját NATO-országokban alakítják ki
ĀA Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek több mint másfél ezer katonája esett el vagy sebesült meg
ĀAzt próbálják értésünkre adni, hogy az Egyesült Államok és a NATO szó szerint bármire készen áll Ukrajnában – mondta
ĀA moszkvai jelentés szerint Németország ellentmondásos módon kezeli a múltat
ĀVjacseszlav Vologyin szerint „a kettős mérce politikája az európai struktúrák szerves részévé vált”
ĀAz orosz külügy nehezményezi, hogy egyes nyugati államok engedélyezték Kijevnek az oroszországi célpontok támadását
ĀMoszkva „megtorló intézkedésekkel” fenyegette meg a nyugati újságírókat
ĀAz orosz külügyminisztérium szóvivője szerint Sunak fő hazugsága, hogy Oroszország leállította az energiaszállításokat
ĀOroszország a tervek szerint idén „ellenversenyt" rendez Intervízió címmel
ĀHétfőn közölték, hogy egy hadgyakorlat részeként gyakorolni fogják a taktikai nukleáris fegyverek bevetését
ĀA Kreml szóvivője kommentálta David Cameron brit külügyminiszter szavait is
ĀBern több mint 160 küldöttséget hívott meg a tanácskozásra
ĀAz orosz vagyonelemeknek sértetlenül kell maradniuk, különben a Nyugat kemény válaszlépésekkel fog szembesülni
ĀMaria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője határozott kijelentéseket tett
ĀA szóvívő szerint az ukrán elnök Washington pénzén csalogatja ki az utolsó ukránokat, hogy végezzen velük
ĀZaharova szerint a Nyugat és Ukrajna „nukleáris zsarolást” követ el
ĀAz Izrael elleni iráni támadás után az orosz külügyminisztérium önmérsékletre szólította fel a konfliktusban részt vevő feleket
ĀA tárgyalási folyamat Moszkva részvétele nélkül értelmetlen
ĀZaharova szerint az Egyesült Államok bizonytalanságot akar előidézni a Koreai-félszigeten
ĀBach hangot adott véleményének, miszerint a barátság játékok kockázatot jelentenek a sport egész rendszerére
ĀAz Egyesült Államok két héttel a krasznogorszki terrortámadás előtt figyelmeztette az orosz hatóságokat
ĀA külügyminisztérium szóvivője szerint a svédek ezzel teljes közömbösséget tanúsítanak polgáraik iránt