Cristiano Ronaldo távozik a Juventustól
ĀA korábban vele hírbe hozott Manchester City helyett korábbi csapatánál, a Manchester Unitednél köthet a portugál zseni
ĀA korábban vele hírbe hozott Manchester City helyett korábbi csapatánál, a Manchester Unitednél köthet a portugál zseni
ĀA madridi AS jelentette elsőként tegnap délután, hogy Cristiano Ronaldo, ügynöke, Jorge Mendes révén megállapodott a maga részéről a Manchester Cityvel átigazolása részleteiről
ĀFellélegezhetnek a Tottenham Hotspur szurkolói – és egy kicsit a Manchester City ellenfelei is: Harry Kane bejelentette, hogy a nyári átigazolási időszakban nem távozik a londoni klubból
ĀAncelotti időközben maga cáfolta, hogy szerződtetné a portugált, akit a PSG mellett a Manchester Cityvel is hírbe hoztak
ĀJosep Guardiola csapata mindent megtett az egyenlítésért, de nem járt sikerrel, nem utolsósorban a kiválóan védő Hugo Lloris miatt
ĀBrit médiaértesülések szerint 100 millió fontot fizettek érte, amivel a Premier League történetének legdrágább játékosa lett
ĀEgyedül a Bayern München tudta megvédeni elsőségét a legerősebb európai bajnokságokban, sok volt a meglepetés a szezonban
ĀAz argentin támadó ingyen érkezett a gránátvörös-kékekhez a Manchester Citytől
ĀA Manchester City egygólos vereséget szenvedett a BL-döntőben + VIDEÓ
ĀA Manchester City az esélyesebb, de a Chelsea tavasszal kétszer is legyőzte Pep Guardiola együttesét
ĀCsak az argentin Sergio Agüero volt részese a Manchester Citynek a Premier League történetében nyert mind az öt bajnoki címének
ĀA tíz év után ismét a Bajnokok ligája döntőjébe jutó Pep Guardiola csapata a visszavágón leiskolázta az értékelhetetlen támadójátékot mutató francia bajnokot
ĀKettős győzelemmel, először döntős a Manchester City, az angol Premier League listavezetője kettős győzelemmel búcsúztatta a PSG-t
ĀA Mourinhótól megvált Tottenham 1-0-ra alulmaradt az idei legjobb angol csapattal szemben
ĀA Manchester City példáját követve a másik öt angol klub is kihátrált
ĀA Dortmund a visszavágón is kikapott, a jól játszó Liverpool nem tudta kihasználni a helyzeteit, gól nélküli döntetlen után búcsúzott - Guardiola Fodent dicséri, Klopp szerint a Pool az első meccsen bukta el a párharcot
ĀA Liverpoolnak 3-1-ről, a Dortmundnak 2-1-ről kell felállnia a negyeddöntők visszavágóján
ĀBúcsúzott a legrangosabb európai kupától az Atalanta és a Borussia Mönchengladbach
ĀA Manchester City-Mönchengladbach párharc visszavágójának is Budapest ad otthont
ĀEurópa legjobb formában játszó csapatát, a Cityt fogadja ma a Gladbach
ĀAz elmúlt héten alaposan megcsappant a spanyol és a német bajnokság listavezetőjének előnye, ugyanakkor az Inter és a Manchester City pozíciója erősödött
ĀA meccs egyetlen gólját Raheem Sterling szerezte fejjel a 77. másodpercben
ĀA Manchester City megdöntötte a Preston North End 129 éve felállított csúcsát
ĀNoha Ilkay Gündogan kihagyott egy tizenegyest, mégis ő lett Pep Guardiola csapatának főszereplője az Anfield Roadon aratott győzelemben
ĀA Barcelona elnöke még a posztjáról is hajlandó lenne lemondani, hogy maradásra bírja az argentin klasszist, aki azonban hajthatatlan - Sajtóhírek szerint a Manchester City már ajánlatot is tett a játékosért
ĀSajtóhírek szerint az argentin zseni igent mondott korábbi edzője, Pep Guardiola hívására
ĀA spanyol klasszis tíz évet húzott le a Citynél, ahol egy edzőpályát is elneveznek majd róla
ĀLabdarúgás. A Bayern München szenzációs játékkal ejtette ki a katalánokat, a Manchester City meglepő vereséggel mondott búcsút álmainak a Lyon ellen
ĀA francia csapat 3-1-re nyert annak ellenére, hogy nem sok jót jósoltak nekik a kezdő sípszó előtt