Bírósági per akadályozza a marosvásárhelyi katolikus iskola önálló intézménnyé válását
ĀAz iskola a római katolikus egyház épületében folytatta a működését, de ehhez a Bolyai-gimnázium biztosítja számára a jogi keretet
ĀAz iskola a római katolikus egyház épületében folytatta a működését, de ehhez a Bolyai-gimnázium biztosítja számára a jogi keretet
ĀA hétfői találkozón a magyar delegáció 11 pontban összegezte a kisebbségekkel kapcsolatos elvárásait
ĀElmondta: arról egyelőre még nem volt szó, hogy Bákóhoz hasonlóan más településeken is engedélyezzék a rendszeres magyar nyelvű misézést
ĀA módosítás öt kárpátaljai járás lakosait érinti hátrányosan
ĀMinden régiónak meg kellene írnia a maga történetét – tette hozzá
ĀElmondta, kisebbségi létben nem elég a szavazatok kétharmadát megszerezni
ĀA kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult, 2008 óta nem vállalt fellépéseket
ĀAz erdélyi magyar színművésztől kedden vesznek végső búcsút Kolozsváron
ĀAláhúzta: a magyarok nem kérik, hogy mások egyetértsenek, azonosuljanak azzal, amit Istenről, hazáról, családról, Európáról gondolnak
ĀA kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult
ĀEngedélyekre lesz szükség a határmenti zónában
ĀAz erdélyi magyarság száz év alatt a felére apadt, fogyatkozása az utóbbi három évtizedben pedig felgyorsult
ĀA szakértők szerint az élettársi kapcsolat Romániában nem a házastársi kapcsolat alternatívájaként jelenik meg
ĀAz államtitkár köszöntőjében szólt az elmúlt évnek a felvidéki magyarságot érintő fontos eseményeiről is
ĀA pénzügyi segítség kiegészül az egyetem oktatóinak és hallgatóinak a helyreállítási munkákban való aktív részvételével
ĀAz érsekség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalhoz is támogatási kérést nyújtott be
ĀA VMMSZ december 29-én döntött az általa alapított életmű- és pályadíjakról
ĀAzt mondta: Megdöbbentő látni a részben leomlott épületet
ĀAz egyik leghíresebb animében még a Keleti pályaudvar is feltűnik
ĀA tragikus baleset következtében a bentlakó diákok jelentős anyagi károkat szenvedtek
ĀA miniszterelnök arra intett: erkölcsi kötelesség nem engedni elferdíteni a múltat, és megismertetni a fiatalokkal a valós eseményeket
ĀAz egyik dokumentum a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete
ĀNagy a tét a vajdasági magyarok számára is
ĀMagyarország kulturális és nyelvi értelemben, továbbá a hagyományok tekintetében is szigetnek számít Európában – mondta
ĀA feladat nem a gyűlölködés, hanem az összefogás és az elmúlt évtizedben megerősített kapcsolat további ápolása
ĀA Carpe Deum című műsor a keresztény nézőpontból foglalkozik majd fontos társadalmi kérdésekkel
ĀA Szülőföldön magyarul program összegét az idei tanévtől 22 400 forintról 100 ezer forintra emelték
ĀAz utóbbi években ezeket az államokat is egyre inkább foglalkoztatja, hogy miként tudnák megtartani nemzeti identitásukat a diaszpórában élők
ĀErőszakos ukránosításról szó sincs – jegyezte meg Viola von Cramon-Taubadel