Összekapcsolják a repteret és a vasutat?
ĀAntal Ferenc szerint a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált a „becsatornázás”
ĀAntal Ferenc szerint a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált a „becsatornázás”
ĀCzomba Sándor szerint a munkanélküliség is alacsony maradt
ĀA miniszterelnök ismét bírálta az uniós támogatási terveket
ĀAz amerikai elnök a világnézetével egyező, vagy hasonló nézeteket valló országok vezetőivel igyekezett barátságot kötni
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a gyakorlat megszervezése történelmi lépés volt
ĀHangsúlyozta Szijjártó Péter, felszólítva a nemzetközi közösségek fellépését
ĀA rendezvény idén is hatalmas népszerűségnek örvendett
ĀKétmilliárd forinttal támogatta a kormány ennek megvalósulását
ĀA Menhely Alapítvány vonalai folyamatosan elérhetőek
ĀA kormány 29 milliárd forinttal támogatta a Debreceni Egyetem műszaki képzését
ĀAz MLSZ megpályázza a 2028-as és 2029-es Konferencia-liga-döntő rendezését
ĀVeszélyes vegyület kioldódásáról számolt be az NKFH
ĀVáratlan helyszínen szólalt meg Szijjártó Péter
ĀSzerinte nem megfelelő hely Budapest a békecsúcsnak
ĀA magyar egyházi és állami képviseletek közösen emlékeztek az elhunytakra
ĀA rendőrség közlése szerint a drog a magyar irányítású bűnbandához köthető
ĀA kormány célja, hogy 2035-re megduplázódjon a reptér utasforgalma
ĀKulcsfontosságúak a fejlesztések
ĀAkár 15 százalékkal is nőhet a bérszint
ĀA gazdasági növekedés az idei évben 0,5 és 1 százalék között alakul