Új korszakba léptek a vajdasági vállalkozások
ĀJelentős támogatást kaptak a magyar kormánytól
ĀJelentős támogatást kaptak a magyar kormánytól
ĀA turizmus eddig is a magyar gazdasági növekedés egyik motorja volt
ĀA rendőrség február 11-én jelentette be, hogy azonosították a holttesteket
ĀA mérkőzésre 675 vendégjegy kelt el, a szurkolók szervezett utazás keretében kétemeletes autóbusszal érkeznek a helyszínre
ĀMagyarország 2024 nyarán rendkívüli hőséggel és aszállyal szembesült
ĀA politikus az olimpiarendezés lehetősége kapcsán úgy vélekedett, a feltételek adottak
ĀOlyan regényeket írt, amelyekben a jó és a rossz harcában mindig a jó győzött
ĀJelenleg a nemzetközi színtéren nem kedveznek a feltételek a kisebbségi jogok védelmének
ĀA korábbi évekhez hasonlóan kiemelt cél marad a családok támogatása
ĀSzoboszlai Dominik mellett úgy fest, egy újabb magyar is magára öltheti az angol csapat mezét
ĀSzijjártó Péter: Új szelek fújnak Washingtonból
ĀSulyok Tamás kiemelte, hazánk a leghatározottabban elítéli az antiszemitizmust
ĀSzijjártó Péter: Mi támogatjuk Donald Trump törekvéseit
ĀA szerb államfő a két ország közötti gazdasági együttműködést rendkívül erősnek nevezte
ĀA honvédek munkájukkal nemzetközi megbecsülést és elismerést szereztek
ĀOrbán Viktor: Nincs magyar energiabiztonság Szerbia nélkül
Ā„Ma történelmi időket élünk, és ezek az idők nekünk kedveznek”
ĀA tisztség Kozma Imre atya tavaly októberben bekövetkezett halála óta betöltetlen volt
ĀA magyar fogyasztók ellátása a télből kifelé menet is nagy biztonságban van
ĀÉvek óta látható tendencia, hogy a turisták egyre nagyobb arányban választják a kereskedelmi szálláshelyeket
ĀA magyar migrációs modellt mutatták be a spanyol fővárosban
ĀMenczer Tamás bejegyzése szerint „mindenki érzi, hogy Európában valami nincs rendben”
ĀKorábban Magyarországon volt egy komoly egyensúlytalanság a keleti és a nyugati országrész között
ĀKiemelt feladatuk felépíteni a magyar evezés versenysportjának új rendszerét