Rémhírterjesztés miatt nyomoz a rendőrség
ĀA tanúk kihallgatása, az elkövetői kör azonosítása folyamatban van
ĀA tanúk kihallgatása, az elkövetői kör azonosítása folyamatban van
ĀA nemzettudat és az ősökhöz való kapcsolódás embert formáló és identitást képező lehetőség
ĀHuszonhat törvény- és öt határozati javaslatról, valamint egy politikai nyilatkozatról is döntöttek, illetve döntenek szerdán
ĀTöbb tagország jelezte, hogy szükség lenne egy objektív értékelésre, amelyek figyelembe veszik a magyar kormány által november 19. után tett lépéseket
ĀEredményesek voltak a szlovák–magyar külügyminiszteri tárgyalások
ĀPolitikai nyilatkozatot javasoltak fideszes képviselők
ĀPázmándon, Kisunyomban és Szentlőrinckátán
ĀA vizsgálatból az derült ki, hogy a nők sokkal fogékonyabbak a témára
ĀA pótösszeírás lezárultával véget ért a 2022-es népszámlálás, az összesítés alapján 9,2 millió személyi kérdőív érkezett vissza
ĀVarga Mihály több száz nemzetközi befektetővel tárgyalt
ĀAz idén az aszály miatt a fokhagyma fejmérete kisebb lett, ugyanakkor jó minőségű a termés
ĀHa úgy van, ahogy jelenleg tűnik, akkor a hazai kőolaj kitermeléshez jelentős mértékben tud a vecsési előfordulás hozzájárulni
ĀVisszamenőleges hatállyal, augusztus elsejétől vezetik be a szabályozást
ĀA köztársasági elnök Yair Lapid leköszönő izraeli miniszterelnökkel találkozott, erről pedig közösségi oldalán is beszámolt
ĀSzerencsés Károly, lapunk állandó szerzője kötetbe gyűjtötte az elmúlt másfél év vívódásait, és egyúttal reményt kínál mindenkinek
ĀA külügyminiszter a dél-koreai Chokwang Paint üzemátadó ünnepségén hangsúlyozta, hazánk az ágazat elektromos forradalmának Európa-bajnoka
ĀA tudományos világban az idézettség, vagyis a kutatásokon alapuló közleményekre történő hivatkozás jelenti a tudományos hatás mérőszámát
ĀA felnőtt lakosság 18 százaléka egyáltalán nem fog költeni a karácsonyra
ĀA korábbi független településvezető szeptemberben lemondott posztjáról
ĀEgy átlagos uniós állampolgár 70 kilogramm élelmiszert dob ki évente
ĀA jó hírről Szijjártó Péter külügyminiszter számolt be közösségi oldalán megosztott bejegyzésében
ĀA megállapodás olyan fejlesztések megvalósítását teszi lehetővé az elkövetkező tíz évben, amelyek hozzájárulnak Magyarország gazdasági növekedéséhez
ĀMagyarországot hibáztatja a parlamenten kívüli formáció
ĀSzánthó Miklós szerint erős közös ellenakcióra van szükség a liberális ármánykodással szemben
ĀBrüsszelben újabb szankciós csomagon dolgoznak
ĀMagyarország határozottan fellép a progresszív liberális hegemóniával szemben