Latorcai Csaba vezetésével magyar delegáció látogatta meg Horvátország egyetlen geotermikus erőművét
ĀKifejtette: egy 16,5 megawatt (MW) kapacitású erőműről van szó, amilyenek megépítését Magyarország kormánya is elő akarja segíteni
ĀKifejtette: egy 16,5 megawatt (MW) kapacitású erőműről van szó, amilyenek megépítését Magyarország kormánya is elő akarja segíteni
ĀA hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár
ĀAz összeköttetések, a konnektivitás az, ami jó az embereknek, jó az országoknak, jó a gazdaságoknak, a blokkosodás pedig általában rossz – tette hozzá
ĀHasonló, nyomást gyakorló jelentések születtek már az EU-ban, főként a parlamentben, a bizottságban azonban most először fogalmaztak meg ilyet
ĀEurópában még ma is évente 1,4 millió ember hal meg a környezetszennyezés okozta egészségi problémák miatt
ĀA Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg
ĀA marcelházi templom felújítása három évvel ezelőtt kezdődött, azt a magyar kormány 15 millió forinttal támogatta
ĀSzijjártó Péter újfent felszólított az EU-bővítés felgyorsítására, amely szerinte a támogató nyilatkozatok ellenére tapodtat sem halad előre
ĀMint fogalmaztak, azért támadják Magyarországot, mert „nem állunk be a háborúpártiak sorába”
ĀA játékos elárulta, eddigi pályafutása alatt talán egy mérkőzés volt, amely előtt izgult, amikor a Salzburggal Liverpoolban lépett pályára a Bajnokok Ligájában
ĀAz ukrán érvek kapcsán leszögezte: nem tudja, hogy ezeken sírni kellene inkább vagy nevetni
ĀKiemelte, hogy a délutáni Magyar–Jordán Üzleti Fórum során a két ország megállapodást ír alá a vállalatközi együttműködés fejlesztéséhez szükséges feltételek biztosításáról
ĀKosztur András szerint a NATO és az EU keleti bővítése még vélhetően jó ideig politikai fantázia marad
ĀAz a nemzetgazdaság tud hosszú távon igazán sikeres lenni, amelyben a cégek működését, a termelést a legmodernebb digitális és informatikai megoldások segítik
ĀAz olasz kormányfő szerint ez a két ország az, „amely a legtöbbet tesz az ukrán menekültekért”
ĀA miniszterek egyetértettek abban is, hogy a két ország kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainak megerősítése érdekében aktív párbeszédet kell fenntartani
ĀHangsúlyozta, hogy Közép-Európa „sorsközösségként” hasonló kihívásokkal néz szembe a biztonság, az energiaellátás és a migrációs nyomás terén
ĀAz ország saját szuverén útján jár az orosz–ukrán konfliktus kérdésében annak ellenére, hogy nagy nyomás nehezedik rá, hogy a katonai megoldás mellé álljon
ĀA pilótának így már 129 pontja van az 5-ös kategóriában
ĀTelt ház előtt, kemény küzdelemben nyert Janicsek Zsanett és Vasas Lea Krakkóban
ĀOlasz politológusok méltatták hazánk az európai értékek és hagyományok védelmében betöltött szerepét
ĀMindig nagyon jó érzés, ha hazánkról olvashatunk a külföldiek szemüvegén át
ĀVasas Lea tavaly novemberben, Nürnbergben világbajnok volt ebben a számban Bakó Ádámmal
ĀNagy István kiemelte, az osztrák vásárlói tudatosságot nekünk is el kell sajátítanunk, illetve a bormarketing területén is példaként tekintünk Ausztriára
ĀAz Európai Bizottság további majdnem százmillió euró tagállami befizetést irányoz elő
ĀA nőknél már biztos a magyar kvótaszerzés, mert nyolc ország képviselői kerültek be a fináléba
ĀA magyar csapat a fináléban a franciákkal csap majd össze
ĀÚgy vélekedett, hogy az új kapcsolat jól mutatja a remek határ menti együttműködést, az EU-s források hatékony felhasználását
ĀA Márton Áron-ösztöndíj „egybegyűjti és buzdítja azokat, akik erőforrásaikat az alkotás szolgálatába kívánják állítani”