Svédország és Dánia tovább támogatja Ukrajnát
ĀTöbb száz millió euró értékben szállít légvédelmi rendszereket
ĀTöbb száz millió euró értékben szállít légvédelmi rendszereket
ĀSzáz kilométernél magasabban repülő célpont kilövésére is alkalmas
ĀNyolc iráni drónt fogott el a „villámpajzs”
ĀAz észak-koreai vezető a légierő harci gyakorlatait tekintette meg
ĀNemcsak szavakkal, hanem tettekkel szeretnének támogatást nyújtani
ĀA repülőtér védelme érdekében
ĀA brit vezérkari főnök szerint F–35-ösökkel mértek csapást októberben a síita államra
ĀKorábban az is ismertté vált, hogy az USA elküldi Izraelnek légvédelmi rendszereit, hogy megerősítse a zsidó állam biztonságát egy Iránból érkező támadással szemben
ĀNagy-Britannia évente hárommilliárd font (1400 milliárd forint) értékű segélyben részesíti Ukrajnát
Ā25 Patriot-rendszer kellene még Ukrajna teljes körű védelmének biztosítása érdekében
ĀVarsóban folyik a mérlegelés – Lengyelországnak többször is riasztania kellett vadászgépeit légterének védelme érdekében
ĀAz IRIS–T-vel egy Tornado–Sz végzett
ĀA robbanások után jelentős tűz keletkezett a létesítményekben, a személyzetet evakuálták
ĀStoltenberg beszédében hangsúlyozta: Ukrajna támogatása nem jótékonyság
ĀAz USA valóban felszólította Kijevet, hogy hagyjon fel az orosz olajfinomítók elleni támadásokkal
ĀA hadsereg közleménye arra nem tért ki, pontosan honnan indították a rakétát
ĀNem kegyelmeznek az orosz repülő célpontoknak
ĀA Pentagon összesen 60 üteggel rendelkezik
ĀA két balti állam védelmi miniszterei egy erre vonatkozó keretmegállapodást írtak alá a nap folyamán
ĀEzzel az igazán pusztító gépágyúval is kokettál a honvédség?
ĀOda fogják küldeni, ahol most a legnagyobb szükség van rá
ĀEllentámadás helyett visszavonulnak az ukránok, hiába indítottak a NATO által kiképzett haderőket
ĀAz orosz öngyilkos drón egy ukrán 9K330 Tor–M1 kis hatótávolságú önjáró légvédelmi rakétakomplexumot választott célpontnak
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Norvégiában kijelentette: Magyarország elkötelezett és erején felül teljesítő NATO-szövetséges
ĀKis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer sürgős beszerzéséről döntött déli szomszédunk kormánya