Damaszkusz: Izraeli légicsapás miatt leállt a forgalom az aleppói repülőtéren
ĀSérültekről nem érkezett jelentés
ĀSérültekről nem érkezett jelentés
ĀBagdadban népszerű a ragadozó állatok házikedvencként tartása a gazdagok körében
ĀElemzői várakozások átlagában 620 millió eurós nyereség szerepelt
ĀA cég és az amerikai űrkutatási hivatal már el is kezdte a közös munkát a cél elérése érdekében
ĀMichael O'Leary azon elképzeléséről is beszélt, hogy öt éven belül a kezdeti ötmillióról tízmillióra emelik az évi utasszámot az országban
ĀTöbb időre van szükség a tűz okozta károk helyreállítására, ezért szerdán csak a C-terminál fogad, illetve indít 10–10 járatot
ĀOktóbertől fel akarja mondani valamennyi Belgiumban állomásozó pilótája munka- és pihenési rendjét garantáló kollektív szerződést
ĀA munkabeszüntetést a reptéri dolgozókat képviselő szakszervezetek hirdették meg
ĀAz aktivistákat a rendőrség megpróbálja eltávolítani a területről
ĀA közleményben azt kérik az érintett utasoktól, hogy a tervezett és előre bejelentett leállást megelőzően foglaljanak járatokat és intézzék az online utasfelvételt
ĀAz ITA légitársaság negyvenkét járatát törölte
ĀA csütörtöki tájékoztatás szerint az első járat október 30-án hagyja majd el a magyar fővárost
ĀA turbulencia kialakulásának legnagyobb növekedését az Atlanti-óceán északi részén húzódó repülési útvonalakon tapasztalták
ĀA mentőalakulatok igyekeznek a helikopter roncsait is kiemelni a tengerből
ĀA tűzhányó hamufelhője északnyugati irányba sodródva mintegy 500 kilométeres körzetben terjedt szét
ĀA társaságon kívül álló okok, a rossz időjárási viszonyok miatt hiúsult meg az utazás
ĀA szakszervezet legalább ötszáz eurós béremelést követel
ĀKiemelték, hogy a cég számára Magyarország kiemelten fontos bázis
ĀMegint szél- és hóviharok, jég és extrém hideg miatt vannak fennakadások a légi közlekedésben
ĀA legnépszerűbb úti cél London, Tel Aviv és Párizs volt
ĀA magyar légierő is gépei kísérték az utasszállítót
ĀMegszakította útját Budapesten a Ryanair járata
ĀFideszes EP-képviselők: Erősebb kiállást a légi utasok jogaiért!
ĀA nemzeti versenyhivatal az eljárásokon túl tájékoztatóanyagokkal is segíti a fogyasztókat, hogy az utazási ajánlatok esetében is kellő óvatossággal járjanak el
ĀA GVH nagyon fontosnak tartja, hogy a fogyasztók felkészülten vágjanak neki utazásuk megszervezésének
ĀNagy Márton: Méltánytalan és kisstílű az a gyakorlat, amelyet Európa legprofitéhesebb légitársasága megenged magának