2010 óta olyan Magyarországot építünk, amely nem tesz különbséget magyar és magyar között
ĀA külhoni és anyaországi felsőoktatási intézmények várják a magyar fiatalokat az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából
Szakképzés, ami összetartja a magyarokat!
ĀA jól működő oktatás nemcsak tudást, hanem közösséget is ad
A Rákóczi Szövetség építhet hidat a magyarság között
ĀGulyás Gergely szerint a szervezet munkája kiemelkedő jelentőségű
„A legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése”
ĀA magyar export egyik fő célpontja Románia
Meghirdették az Erősödő diaszpóra programot
ĀA pályázók május végéig nyújthatják be jelentkezésüket
Orbán Viktor levelet intézett a külhoni magyarokhoz
ĀA miniszterelnök szerint közösen kell fellépnünk azokkal az erőkkel szemben, amelyek a magyar nemzetrészek jogainak csorbítására törnek
Díszes, színes március 15. szerte Székelyföldön
ĀVáltozatos programokkal, felvonulásokkal ünnepelnek a székelyek
Április 4-én rajtol a romániai kampány
ĀA választás egy hónappal később fog lezajlani, remélhetőleg, immáron eredménnyel
Mi lesz a moldvai magyar misék sorsa?
ĀA jászvásári püspökség furcsa mód, épp azonos időpontra ütemezte a bákói és pusztinai magyar liturgiákat
Soós Zoltán: Nyilvánvaló, hogy jelentős eredményeket értünk el, amelyek az egész városban láthatóak
ĀA második mandátumát töltő marosvásárhelyi polgármester elmondta, hogy a város korábbi jelentős tartozását sikerült nullára csökkenteni
Sulyok Tamás: A mai szabad Románia Temesváron fogant
ĀA szabadság megélése ott kezdődött, hogy a temesváriak – magyarok és románok együtt – megvédtek egy magyar családot
Semjén Zsolt: Veszélybe kerülhetnek az elért eredmények
ĀMinden magyar szavazatára szükség van
Szili Katalin: A Csemadok a felvidéki magyarság összetartója
ĀA kultúra és a hagyományok átörökítése tulajdonképpen a magyarság megmaradásának záloga Szlovákiában
Idén először ötszáz EFOTT-bérletet kapnak a külhoni magyar egyetemisták
ĀHankó Balázs szavai szerint a fesztivál közösséget épít és identitást őriz
Több tízezer külhoni gazdálkodót segít a Kárpát-medencei falugazdász hálózat
ĀIdén már a csángóföldi gazdák is élvezhetik a szervezet minden előnyét
Orbán Viktor a felvidéki magyar párt elnökével tárgyalt az összefogásról
ĀA megbeszélés egyik témája a szombaton esedékes szlovákiai államfőválasztás volt
Orbán Viktor: A magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik
ĀHatározottan kiáll minden olyan nyílt vagy burkolt törekvéssel szemben, amely őshonos kisebbségeik nyelvének, kultúrájának felszámolására tör
„A kettős állampolgárságról szóló népszavazásnak nem lett volna szabad bekövetkeznie”
ĀA határon túli magyarok úgy érezték, a „nem” mellett kampányoló balliberális oldal kiszolgáltatta őket a többségi társadalomnak
Szili Katalin: Minden magyar számít
ĀSzerinte a magyar kormánynak 2011 óta van nemzetstratégiája
Panyi Miklós: Komplex szolgáltatáscsomagot nyújt a kormány a Hazaváró programmal
ĀEgyre több magyar állampolgár tér haza vagy tervezi a hazatérést Magyarországra
Újabb pályázat jelent meg, amely a diaszpóra magyarságát segíti
ĀA nemzetpolitikai államtitkárság ösztöndíjasokat küld a Föld minden pontjára, ahol jelentősebb magyar közösség él
Rákóczi Szövetség: Már pályázhatnak a középiskolák az október 23-i utazásra
ĀA szervezet tájékoztatása szerint évente csaknem harmincezer középiskolás diák utazhat nemzeti ünnepeken, emléknapokon
Csák János: A magyar kormány azokat tudja támogatni, akik rendelkeznek ötlettel
ĀA tárcavezető a Kanta Szakképző Központ tanévnyitó ünnepségén vett részt a székelyföldi kisvárosban
Novák Katalin: Magyarországnak sok barátja van a nagyvilágban
ĀNovák Katalin köztársasági elnök közösségi oldalán oldalán posztolt a Demográfiai Csúcs kapcsán
Szili Katalin: Közös feladatunk identitásunk megőrzése és továbbadása
ĀMagyarország kormánya óriási támogatást nyújt a horvátországi magyarok számára
Rétvári Bence: A kultúra a békés együttélés legjobb módja
ĀAz államtitkár reméli, hogy lesz magyar képviselet a szlovák parlamentben
