Ügyeljenek a résre – figyelmezteti a király a brit utazókat
ĀA háromnapos koronázási hétvégén hallható felvétel országnyi embertömeghez jut majd el
ĀA háromnapos koronázási hétvégén hallható felvétel országnyi embertömeghez jut majd el
ĀEbbe a kategóriába került már korábban a londoni Heathrow, az amszterdami Schiphol, illetve a barcelonai és a bécsi légikikötő
ĀA számok azt mutatják, hogy az új bérletek bevezetése egyértelmű siker – jegyezte meg
ĀA gázoló nem segített rajta
ĀA változások a hegyeshalmi fővonalon járó elővárosi vonatokat (S10, S12, G10) néhány hajnali és esti járat kivételével nem érintik
ĀA közlekedési bírságokat jövőre tíz százalékkal emelik meg
ĀA City AI „pilot” rendszerét a pécsi önkormányzatnak adta át a cég március végén
ĀFontos közlekedéspolitikai cél hozzájárulni a lakosság mobilizációjához és a gazdasági növekedéshez
ĀA katolikus egyházfő elindult magyarországi látogatására
ĀPéntek délelőtt és vasárnap délután időszakosan lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető utat, ezért a buszok sem tudják megközelíteni a Liszt Ferenc-repülőteret
ĀA felújítás célja az volt, hogy a fővárosi pályaudvar megfeleljen a kor követelményeinek mind az utazók, mind a dolgozók szempontjából
ĀA díjmentes utazáshoz nem szükséges regisztrációs jegy váltása
ĀCélállomása a ferihegyi repülőmúzeum lesz, amely az elmúlt évben rekordszámú, 100 ezer látogatót fogadott
ĀA ROADPOL Operational Group április 17–23. közötti Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik
Ā2030-ig jelöli ki a kerékpáros közlekedés fejlesztésének céljait
ĀAkár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása
ĀA közlemény szerint az ellenőrzést a jövőben is folytatják
ĀVélhetően műszaki hiba történhetett
ĀAz ausztrál adatok szerint a balesetek 20 százalékát okozta fáradtság
ĀA főváros teljes területén szondáztatják a járművezetőket a rendőrök
ĀAz abroncsok átszerelése a 16 colosnál jellemzően legalább 18-20 ezer forint
ĀAz Útinform minden autóst arra kér, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést, és időben lassítsanak
ĀTeljes átadásáig továbbra is munkaterületnek számít, azon a gyalogosok a felújítás befejezését követően, előreláthatólag idén ősszel tudnak ismét átkelni
ĀA szakértő szerint a kockázatot nem megúszni kell, hanem elkerülni
ĀA határ akkor válik a javunkra, hogyha összeköt, és nem elválaszt minket, fogalmazott
ĀFutóversenyt rendeznek vasárnap a Várkert Bazár, a Szent Gellért rakpart és a Szabadság híd környékén
ĀAzt írták, a felsővezeték leszakadása miatt az érintett vonalakon 20-40, esetenként 40-80 perccel nőhet a menetidő
ĀA rendőröknek több bírságot is ki kellett szabniuk
ĀA baleset körülményeit még vizsgálják a hatóságok