Lemondott Ivkovics Sztojan, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya
ĀA nemzeti csapat három vereséggel zárta a lengyelországi Gliwicében szerdán véget ért olimpiai előselejtező tornát
ĀA nemzeti csapat három vereséggel zárta a lengyelországi Gliwicében szerdán véget ért olimpiai előselejtező tornát
ĀA sportolót szívmegállás miatt kórházba szállították, életét viszont már nem tudták megmenteni
Ā„Mindenki ismeri a válogatott iránti szenvedélyemet és szeretetemet, és ez soha nem is fog változni”
ĀA 26 fordulóból álló alapszakasz a tervek alapján március 30-án fejeződik be
ĀAz orosz egyesületek az ukrajnai háború miatt továbbra sem szerepelhetnek a kontinentális kosárkupákban
ĀA lányok így a 9–16. helyért folytatják a szereplést a kontinensviadalon
ĀA magyar válogatott egy hete ideiglenes megállapodást írt alá
ĀAz Euroliga-győztes játékos szerződést kötött a belgrádi Crvena zvezdával
ĀA négyszeres bajnok klasszis szerdán jelentette be, hogy legalább még egy évet vállal az NBA-ben
ĀA 34 éves válogatott játékos szerődtetését menedzsmentje közölte szerdán az MTI-vel
ĀA kontinentális elitklubok versengése 1958-ban indult a FIBA égisze alatt
ĀA BL nyolcadik idénye október 17-én rajtol
ĀSzékely Norbert: megmutattuk, miért vagyunk a négy között
ĀSzinte biztos, hogy a kosaras a következő szezonban is az Euroligában szerepel majd, mivel a Bayern München és az Olimpiakosz is érdeklődik iránta
ĀA magyarok csütörtökön 12.15-kor csapnak össze a csehekkel a szlovén fővárosban
ĀA nemzeti együttes a továbbjutás szempontjából fontos siker után pénteken a törökökkel, vasárnap pedig a címvédő szerbekkel csap össze
Ā„Nagyon szeretnénk duplázással lezárni a szezont”
ĀA két csapat a mostani idényben eddig hatszor találkozott egymással
ĀA MOKSZ több mint tíz éve segíti kültéri pályák építését
ĀA női kosárlabda-válogatott hétfőn utazik Ljubljanába, ahol csütörtökön a szlovákok ellen kezdi meg szereplését az Európa-bajnokságon
ĀMelbourne-ben, 89. életévében pénteken halt meg a legenda
ĀRendkívül feszült és izgalmas meccset nyert meg Szombathelyen a címvédő
ĀAz ebben a sorozatban szereplő csapatoknak elképesztően nehéz dolguk van
ĀA meccset a chicagóiak nyerték 82–74-re
ĀA hétszeres bajnok 122–101-re kikapott a Los Angeles Lakers otthonában, így 4–2-re elveszítette a párharcot
ĀA magyar játékos a minneapolisi mérkőzésen szerzett tíz lepattanót is. A meccset a hazaiak nyerték 72–69-re
ĀA magyar női 3×3-as válogatott kihagyja a kvalifikációt