Folytatódik Benjámin Netanjahu bírósági tárgyalása
ĀTüntetők és ellentüntetők is jelentek meg a bíróság épülete előtt, ahol a kormányfő korrupciós pere zajlik
ĀTüntetők és ellentüntetők is jelentek meg a bíróság épülete előtt, ahol a kormányfő korrupciós pere zajlik
ĀA testület szerint meg kell védeni a demokráciát
ĀAz idei újraválasztása után Vlagyimir Putyin újabb harcot hirdetett a korrupció ellen, és itt vannak az első eredmények
ĀA főtitkár továbbra is dacol az etikai és pénzügyi visszaélések miatti felfüggesztésével
ĀKorrupciós vádakkal kell szembenéznie
ĀA jobb élet reményében lépnek az illegalitás útjára a helyiek
ĀÓbudán a DK-s polgármester a kényszerintézkedés hatálya alatt magától értetődően nem képes ellátni kötelezettségeit, mégis megkapja a fizetését, sőt még költségtérítés is jár neki
ĀAz időközi választást előreláthatólag február közepén tartják meg
ĀA korrupció jelenti a legnagyobb veszélyt az ország fejlődésére
ĀAz Európai Ügyészség többek között feladatának elvégzése során elkövetett közokirat-hamisítás, csalás, a közbizalommal való visszaélés és közpénzzel való korrupció alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást ellene
ĀMég az ukránok is elismerik, hogy a háború kezdete óta tombol a korrupció
Ā„Tineke Strik keddi sajtótájékoztatója előtt az ügyészséggel nem konzultált, tőle adatokat nem kért, viszont a közösségi oldalán már a magyarországi látogatása előtt leírta, hogy szerinte mit fog itt tapasztalni”
ĀCsaknem hatmillió dollárt találtak nála
ĀS. Iswaran 13 évig volt miniszter
ĀAz orosz védelmiminiszter-helyettes kérvényezte szabadlábra helyezését
ĀAz uniós jelentés szerint eddig nem vezettek be a vezető beosztású politikusokra vonatkozó magatartási kódexet
ĀEgy cikkben fejtették ki, hogy Magyarország korrupciója némely afrikai államéval vetekszik
ĀA Világbank elemzése cáfolja azt, ami miatt Brüsszel visszatartja az uniós forrásokat Magyarország vonatkozásában
ĀDéda polgármesterét azzal gyanúsítják, hogy 484 ezer lej (38,5 millió forint) értékű uniós támogatást sikkasztott el
ĀElképzelhetetlen, hogy a hajózási ágazat érdekeiért Roberta Metsola ne emelne szót. Ki hinné el ennek az ellenkezőjét, hogy pont az EP elnöke dolgozna a saját zsebe ellen?
ĀA vádlottak egy állami kulturális intézménynek dolgoztak közalkalmazottként
ĀAz is látszik, hogy jó néhány politikusnál elszaladt a ló. Mert lehet a Dunába dobni valakinek a telefonját, pusztán azért, mert ott fényképezett, ahol nem tilos
ĀA Fidesz budapesti elnöke szerint a főpolgármesternek vállalnia kellene a felelősséget
ĀA gyanú szerint hivatalos és nem hivatalos személyeknek, köztük Kiss László polgármesternek a megbízásokból pénzt kell visszafizetni