Nyugat-Európában továbbra is gyors ütemben terjed a járvány
ĀSpanyolországban és Olaszországban is rohamosan nő az új betegek és az elhunytak száma, Ausztriában viszont valamelyest sikerült visszafogni a kór terjedését
ĀSpanyolországban és Olaszországban is rohamosan nő az új betegek és az elhunytak száma, Ausztriában viszont valamelyest sikerült visszafogni a kór terjedését
ĀEzzel már négyre nőtt a járvány magyarországi áldozatainak száma
ĀAz utóbbi huszonnégy órában az eddigi legtöbbel, 627 fővel 4032-re emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma, míg a diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4670-tel nőtt
ĀA fizetős parkolás felfüggesztése valós segítség lehet a fővárosban élőknek, a közösségi közlekedés tehermentesítése pedig fontos a koronavírus elleni védekezésben - jelentette ki Láng Zsolt
ĀA külügyminisztérium pénteken megerősítette, hogy érvénybe lép a külföldi amerikai külképviseleteken a vízumkiadások felfüggesztése
ĀPéldátlan a társadalmi összefogás a koronavírus okozta járványügyi helyzetben
ĀA három budapesti fejpályaudvar mellett az országban összesen 39 helyen tudják elvégezni a kocsik teljes fertőtlenítését
ĀA társaság telephelyein dolgozók védelme érdekében érintés- és vízmentes kézfertőtlenítő automatákat helyeznek ki
ĀA Századvég szerint a járvány terjedése több ágazatot nehéz helyzetbe hozott, bár a magyar gazdaságot összességében jó állapotban érte
ĀA főpolgármester a jelek szerint nem igazán érti, hogyan terjed a koronavírus +VIDEÓ
ĀAz országos tisztifőorvos hangsúlyozta, a krónikus betegségben szenvedő fiatalok sincsenek biztonságban
ĀA katonáknak joga van a közterületen tetten ért bűncselekmény elkövetőjét visszatartani
ĀA felajánlásokból főként élelmiszerekkel és higiéniai felszerelésekkel támogatják a családokat
ĀÁtütemezhető a készülékek éves leolvasása és cseréje
ĀA rendkívüli helyzetre való tekintettel harcba hívják a már nyugdíjba vonult orvosokat, ápolókat is
ĀLengyelország folyosót nyit a külföldieknek, Csehországba megérkezett a maszkokat szállító különgép
ĀSzimpatikus lépés gondterhelt időkben +VIDEÓ
ĀMindenki felelősséggel tartozik szüleiért, családjáért + VIDEÓ
ĀSok múlik azon, hogy mindenkihez eljusson az üzenet + VIDEÓ
ĀMájus helyett a terv szerint augusztus 17. és 30. között rendeznék meg
ĀAz első szállítmányt idősotthonokba, a bentlakóknak, illetve a személyzetnek juttatják el
ĀNégygyötödös többségre lenne szükség az intézkedések fenntartásához - A Mi Hazánk bejelentette támogatását
ĀEgy 79 éves és egy 68 éves magyar férfi hunyt el
ĀA külgazdasági és külügyminiszter Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel találkozott Kolozsváron
ĀAz intézkedés mintegy 12,5 ezer helyet érint országszerte - Az országban meghaladta az ezret a járvány halálos áldozatainak száma
ĀEgyeseket a barátnőjük rúg ki, mások az iskolaudvaron grilleznek - Van, ahol már katonai járművekkel szállítják el a halottakat + VIDEÓ
ĀÚjabb tananyagok segítik a digitális oktatást
ĀA baltimore-i egyetem összesítése szerint a vírusfertőzést 160 országban és területen mutatták ki
ĀA teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni
ĀÜlést tart a 19 megye és a főváros testülete az összehangolt munkáért