A férfi kézilabda-válogatott kijutott a vb-re, a női pedig az Eb-re
ĀA Telekom Veszprém pedig a BL négyes döntőjében lehet ott a koronavírus miatt törlések által
ĀA Telekom Veszprém pedig a BL négyes döntőjében lehet ott a koronavírus miatt törlések által
ĀMaruzsa Zoltán az Országos Diáktanáccsal is egyeztetett, és leszögezte: a diákok érettségizni akarnak - VIDEÓ
ĀA cégek fele bevételének legalább harmadától esett el márciusban
ĀA digitális oktatás elősegítésére háromszáz informatikai eszközt is felajánlottak
ĀMárciusban kiemelkedő összeget tettek ki az egészségügyi eszközbeszerzések
ĀA pártot a Facebook kommentelőinek kellett szembesítenie azzal, hogy az automatikus egyetemre kerülés nem épp a legreálisabb ötlet
ĀA legfrissebb információk az operatív törzs sajtótájékoztatójáról
ĀMájus elejéig megmarad az önkormányzatok kiterjesztett jogköre
ĀHa már kritizálnak, legalább vegyék figyelembe a valóságot - mutat rá a kommunikációs igazgató + VIDEÓ
ĀNovák Katalin: A babaváró támogatás életkori határait meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig
ĀSokan jártak el hazánkhoz hasonlóan, mégsem kerültek a LIBE kereszttüzébe
ĀA fővárosi kormányhivatal szúróprobaszerű ellenőrzése tárta fel a hiányosságot
ĀInnovatív ötletversenyt hirdetett az ITM
ĀJelentősen nőttek a számok a kontinens keleti felén is
ĀFizetési nehézség esetén érdemes a NAV-hoz fordulni
ĀMegkezdődik a védekezés második szakasza, és fokozatosan újraindulhat az élet - mondta a kormányfő + VIDEÓ
ĀAz elmúlt 24 órában 11 személy hunyt el koronavírus következtében
ĀCsak Horvátország felé van nyitva az összes magyar határátkelő - Szijjártó horvát kollégájával találkozott + VIDEÓ
ĀAz európai gazdaság újraindításáról tanácskoztak, és áttekintették a járványra eddig adott válaszlépéseket a tagállamok vezetői videókonferencián lezajlott találkozójukon
ĀAz Orbán-terv a sörfőzdéken is segíthet, ezek a leginkább sújtott ágazatokba tartoznak, bevételük kilencven százaléka a vendéglátóiparból származik, és tartalékaik sincsenek
ĀA szakszervezetekkel kötött egyezség révén az érvényben levő bérmegállapodás szerint sikerült a Mercedes-üzemben minden munkatárs alapfizetését megőrizni
ĀAz a cél, hogy a tetőzés után az emberek fokozatosan visszatérjenek a mindennapokhoz
ĀEmmanuel Macron államfő szerda este ágazatonként és régiónként bevezetendő intézkedéseket vetített elő
ĀCharles Michel: Az unió következő, hétéves költségvetése és a gazdasági kilábalást támogató alapok elfogadása nehéz feladat lesz
ĀA Koronavírus-kutató Akciócsoport vezetője az online konferencián elmondta, hogy a kutatások négy területen zajlanak
ĀAz érettségi vizsgákat meg kell tartani - mondta Illés Boglárka + VIDEÓ
ĀVarga Mihály: Az eredményes tranzakció megerősíti, hogy a befektetők továbbra is bíznak Magyarországban, és bizakodóak a magyar gazdaság újraindítását tekintve is