Gyorsan és könnyen elérhető források az MKB Banktól
ĀA Széchenyi Kártya Program konstrukciók célja a világjárvány kedvezőtlen hatásainak mérséklése
ĀA Széchenyi Kártya Program konstrukciók célja a világjárvány kedvezőtlen hatásainak mérséklése
ĀMüller Cecília: Bizakodásra ad okot, hogy folyamatosan csökken az új esetek száma
ĀMost még jobban felértékelődik a kórházakban és az idősotthonokban dolgozók munkája
ĀKormányinfó: Súlyos mulasztások történtek a Pesti úti idősotthonban - A budapestiek indokolt esetben már elutazhatnak vidékre
ĀAz országos reprezentatív vizsgálatba önkéntes alapon nem lehet jelentkezni
ĀVarga Judit: Az új szabályok megkönnyítik a különélő szülők számára a gyermekükkel való kapcsolattartást
ĀBenkő Tibor: A járványügyi védekezéssel kapcsolatos feladatokban több mint kétezer katona vesz részt
ĀA gyógyultak száma átlépte a 800-at, a fertőzöttek száma 3150-re emelkedett
Ā„Az kétségtelen tény, hogy április legelején volt néhány olyan nap, amikor nem volt fizikailag jelen orvos az intézményben...”
ĀBrit genetikusok több mint hétezer-hatszáz beteg mintáinak elemzésével ellenőrizték, helyes-e a feltevés, miszerint a koronavírus már 2019 decembere előtt is terjedhetett
ĀÚj szakaszába lépett a koronavírus-járvány elleni védekezés
ĀAkik átestek a fertőzésen, nagy valószínűséggel védettek lesznek
ĀSegítik a kerületben élő időseket a Hegyvidéki Önkormányzat munkatársai és önkéntesei
ĀAz enyhítések megkezdése előtt fel kell készíteni az egészségügyi ellátórendszert
ĀA balliberális főpolgármester levélben kérte Orbánt, hogy oldja fel a fővárosi korlátozásokat, miközben múlt héten még az ellenkezőjét támogatta
ĀTöbbek között Robert de Niro és Madonna is nemet mond „a visszatérésre a normalitásába” a koronavírus-járvány után
ĀVarga Mihály: A járványveszély következtében gazdasági nehézségekkel küzdő vállalkozások kapacitásainak újraépítése kulcsfontosságú
ĀEzúttal azt vizsgálja a kormányhivatal, hogy megfelelő-e a gondozottak ellátása
ĀA legfrissebb információk az operatív törzs tájékoztatójáról
ĀA „nemzetek Európájában” gondolkodó kormányok újabb lendületet kaphatnak
ĀSzerda délelőttig 262-en ajánlották fel plazmájukat, de továbbra is várják a jelentkezőket
ĀA Szentatya miséit az elmúlt időszakban naponta átlagosan 50 ezren követték élőben az interneten
ĀSzijjártó szerint továbbra is fontos feladat a magyar egészségügy felkészítése + VIDEÓ
ĀA magyar emberek elsősorban a családjukra számítanak - derül ki a KINCS felméréséből
ĀA gyógyultak száma közelít az 1,2 millióhoz
ĀAz elhunytak száma 373-ra nőtt, 759 fertőzött gyógyultan távozott a kórházból
Ā„Nem lehet az országunk gazdaságát zárva tartani az elkövetkező öt esztendőben”
ĀA stockholmi baloldali vezetés „beárazza saját állampolgárai életét”