Szijjártó: Az emberi élet megmentése nem lehet egészségügyi kapacitás kérdése
ĀA járványveszély nem múlt el, az eszközbeszerzések folytatódnak - közölte a külügyminiszter
ĀA járványveszély nem múlt el, az eszközbeszerzések folytatódnak - közölte a külügyminiszter
ĀVarga Mihály közölte: a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb cél a jövő évi költségvetésben
ĀSzlávik János: Több országban vizsgálják az összefüggéseket a koronavírus-járvány és az oltás között
ĀAz elhunytak száma 526-ra emelkedett, 2147-en pedig már meggyógyultak
ĀAz MSZP politikusainak csattanós választ adott a kormány azzal, hogy mindent megtett a magyarok biztonságáért
ĀA világot fenyegető veszéllyel szemben ideje közös megoldásokat találni, és megerősíteni a nemzetközi együttműködést - húzta alá Ursula von der Leyen és Josep Borrell
ĀA lazítások ellenére is szükséges a maszkviselés a távolságtartás a járvány féken tartásához - hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján
ĀErdő Péter vasárnap az esztergomi bazilikában celebrál ünnepi misét
ĀA nehézségek közepette is tudnunk kell, hogy Isten jó, és jót akar a népének - mondta Csíksomlyón a gyulafehérvári érsek
ĀAmennyiben mégsem csak virtuálisan találkoznak az ipari nagyhatalmak vezetői, a német kancellár biztosan nem lesz ott az eseményen
ĀA baloldali svéd kormány járványügyi stratégiája életveszélyesnek bizonyult - mutat rá elemzésében a Századvég
ĀA járvány miatt üres marad a hegynyereg pünkösd szombatján
ĀMár több mint 2100 fertőzött hagyta el gyógyultan a kórházat a járvány kezdete óta
ĀA favipiravir nevű gyógyszer az enyhe lefolyású betegségek esetében alkalmazható, és ígéretes lehet a remdesivir is
ĀHarangozó Tamás nem értette, mi értelme volt a koronavírus-törvénynek, a kormány eredményei azonban magukért beszélnek
ĀGyurcsány embere először nézzen az egyértelmű számokra - a kormány megvédte a magyarokat, utána pedig mélyen magába - kérjen bocsánatot
ĀKözös eladósodásra, uniós gyámságra, fokozódó központosításra és újabb adóterhekre figyelmeztetnek az Identitás és Demokrácia lapunknak nyilatkozó képviselői
ĀTitkosított bejegyzésben rögzítheti azoknak a készülékeknek az azonosítóját a telefonunk, amelyekkel legalább húsz percig két méteres távolságon belül tartózkodott
ĀElindul a magyar fejlesztésű lélegeztetőgép gyártása
ĀArról szól, hogy a koronavírus okozta válsághelyzetből hogyan lábaljon ki Magyarország
ĀAz aktív fertőzöttek 42 százaléka, az elhunytak 59 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti
ĀA téves információk álbiztonságot adnak, vagy éppen pánikot keltenek, s ezekkel sem az egyén, sem a társadalom nem jár jól – hívja fel a figyelmet a lapunknak nyilatkozó orvos
Ā„A siker közös, annak köszönhető, hogy minden fontos lépést időben meghozott a kormány”
ĀKásler Miklós: Július 1-jén érkezik a 160 ezer egészségügyi dolgozónak járó egyszeri juttatás + VIDEÓ
ĀEmmi: Az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek döntő szerepük volt abban, hogy Magyarországon sikerült alacsony szinten tartani fertőzést
ĀPalkó Judit diagnózisának volt köszönhető, hogy nem alakult ki a Semmelweis Egyetemen súlyos járványügyi helyzet
ĀA GVH vezetője a járványt kiaknázó ügyeskedők megfékezését nevezte az első célnak
ĀHollik István: Még el sem fogadták az új törvényt, a Soros-szervezetek máris újabb komolytalan „elemzésben" riogatnak + VIDEÓ
ĀSzijjártó Péter Hosszúfalun egyeztetett szlovén kollegájával - VIDEÓ
ĀRétvári Bence: Budapest a fővárosok rangsorában hátulról a hatodik helyre szorult