Koncz Zsófia: A kormánynak a családok mellett a kultúra támogatása is rendkívül fontos
ĀSzerencsen, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) helyi irodája által szervezett adventi kavalkádon mondott beszédet az államtitkár
ĀSzerencsen, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) helyi irodája által szervezett adventi kavalkádon mondott beszédet az államtitkár
ĀKoncz Zsófia: A támogatás célja szakember-utánpótlás biztosítása
ĀKét lépésben megduplázódik a családi adókedvezmény
ĀA Szép-kártya támogatás 50 százalékának lakásfelújítási célú felhasználására is lesz lehetőség
ĀKoncz Zsófia: A kormány a jövő évben új vidéki otthonfelújítási programot is tervez indítani
ĀÖssze kell fogni a határon túli nemzettestvéreinkért
ĀBemutatták az otthonteremtést segítő magyar modell elemeit
ĀKoncz Zsófia szerint az önkéntesek tevékenysége erősíti közösségeinket és a közösségi összetartozást
Ā1960 óta most születik a legkevesebb gyermek
ĀHankó Balázs: Patrióta fiatalokra van szükség
ĀKoncz Zsófia a családbarát intézkedések bővítését jelentette be
ĀKoncz Zsófia szerint folyamatosan vizsgálják azt, hogy a már hatályos intézkedéseket miként tudják egyszerűsíteni
ĀAz államtitkár az európai uniós családpolitikai kitekintő 2024 című kötet bemutatójának kapcsán szervezett konferencián szólalt fel
ĀA kormány a kezdetektől támogatja a klubok kialakítását és bővítését
ĀSemmilyen gazdaságpolitika nem lehet öncélú, közösségi célokat is követnie kell
ĀA kormány egyik fontos családpolitikai célja az otthonteremtés támogatása, ebben számíthatnak a bankok együttműködésére is
ĀA segítség nem csak annak esik jól, aki kapja
ĀA két lépésében történő emelést 2025. július 1-jétől és 2026. január 1-jétől tervezik bevezetni
ĀKonkrét eredményeket ért el a kormány családpolitikája
ĀAz egyik a családi adókedvezmény lehetősége, a másik a csed
ĀSzerencsen is megemlékeztek a forradalomról
ĀA kormányzat 21 pontból álló gazdasági akcióterve is segíti a családokat
ĀMegújult a szerencsi református templom és gyülekezeti ház
ĀA magyar kormány azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unióban a legjobb tíz, világszinten pedig a legjobb huszonöt innovátor ország közé kerüljön
ĀKoncz Zsófia kiemelte, a közelmúltban újra elérhetővé tették a bölcsődei térítési díj támogatását
ĀKoncz Zsófia: Újra igényelhető támogatás
ĀKoncz Zsófia, a KIM felelős államtitkára szerint az önkéntesek fontos erőforrást jelentenek
ĀKoncz Zsófia: A munka és a család közötti egyensúly megteremtése nagyon fontos
ĀMa már hozzávetőleg 1200 településen van bölcsőde, és minden járásban van ilyen intézmény