Több mint húszezer embert evakuálnak Kölnben
ĀA belváros elkerítését reggel 8 órakor kezdték meg
Kikapott a Magdeburgtól, a negyeddöntőben búcsúzott a Veszprém
ĀA csapat sorozatban harmadszor maradt le a kölni négyes döntőről
Mexikó után az EU-ban is megjelent a drogháború
ĀBevándorló hátterű bűnözők ölik és fenyegetik egymást, Kölnben bombamerényleteket is végrehajtottak
Még nincs igazi futballhangulat Kölnben
ĀA Rajna partján található Heumarkton alakították ki az úgynevezett szurkolói zónát
Chema Rodriguez: A legfontosabb, hogy a fiúk magukra találjanak, a motivációjuk visszajöjjön
ĀFérfi kézilabda-válogatottunk 35–28-ra kikapott hétfőn a házigazda Németországtól az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság kölni középdöntőjének harmadik fordulójában, ennek ellenére matematikai esélye még van az elődöntőbe jutásra
A második félidő és a jobb kapusteljesítmény döntött a hazaiak javára: Németország–Magyarország 35-28
ĀEz nem a mi napunk volt, a 7 gólos vereséggel már csak matematikai esély maradt az elődöntőbe jutásra
Férfi kézilabda Eb: Ligetvári szerint a németek legnagyobb erőssége a kapuspárosuk
ĀHétfőn 20.30-tól a házigazda Németországgal, majd szerdán 18 órától az olimpiai címvédő Franciaországgal találkoznak a mieink, a csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikak pedig az ötödik helyért játszhatnak
Csütörtökön magyar–osztrák meccsel folytatódik a kézilabda Eb
ĀItt jön a Németországban zajló olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság további programja
Sajtóértesülés: Ukrajnából vásárolt rakétákkal terveztek merényletet végrehajtani terroristák Bécsben és Kölnben
ĀEgy Donbaszban harcoló katona ötezer dolláros áron akart nekik eladni vállról indítható Stinger-rakétákat
Németországban őrizetben tartanak egy férfit a kölni dómot ért fenyegetés miatt
ĀA rendőrség kutyákkal kutatta át a dómot közvetlenül karácsony előtt, szenteste pedig a híveknek biztonsági ellenőrzésen kellett átesniük
Bécs, Köln és Madrid is terrorveszélyben
ĀEurópai nagyvárosok kaptak fenyegetést iszlamista csoportoktól a karácsonyi időszakra
Karácsonyi szentmisék a terror árnyékában
ĀBécsben és Madridban is felmerült az erőszak gyanúja
Hatvan magyar cég képviselteti magát a kölni élelmiszeripari kiállításon
ĀAz Agrármarketing Centrum közösségi standján 27 magyar kiállító mutatkozik be
Több száz madárpókot és skorpiót találtak a Köln-Bonn repülőtéren egy amerikai turista csomagjában
ĀAz állatok összértéke mintegy 7 millió forint volt
Betörtek a kölni kelet-ázsiai múzeumba, százmilliókat érő műkincseket loptak el
ĀA betörést az egyik múzeumi alkalmazott vette észre
Megnyitotta Kölnben elektromosautó-gyártó üzemét a Ford
ĀA Ford eddig nem gyártott elektromos autót Európában
Öt gólt kapott, megint pont nélkül maradt a Hertha
ĀA volt magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál Bundesligában szereplő csapata egyre nagyobb bajban van
Perl Zoltán: Az Eb-n végig a legjobbunkat nyújtottuk!
ĀA mieink számára befejeződött a férfi kosárlabda-Európa-bajnokság
Ötvenezer maszkot loptak el egy kölni kórházból
ĀEz a lopás új minősége, normál esetben ezek filléres eszközök, de most mégis van rájuk kereslet - mondta a város kórházainak szóvivője
Nyugdíjba megy a kölni focicsapat kabalakecskéje
ĀVIII. Hennes tizenegy éven át szolgálta a klubot, a hétvégén 50 000 szurkoló búcsúzott tőle és ünnepelte utódját, IX. Hennest +VIDEÓ
Fenyegetés miatt kiürítették és lezárták a kölni központi mecsetet
ĀA török iszlám közösség közlése szerint pokolgépes merénylettel fenyegették meg az imaházat
