Szijjártó: Minden feltétel adott a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez
ĀKína vált Magyarország első számú kereskedelmi partnerévé az EU-n kívüli országok sorában - hangsúlyozta a miniszter Pekingben
ĀKína vált Magyarország első számú kereskedelmi partnerévé az EU-n kívüli országok sorában - hangsúlyozta a miniszter Pekingben
ĀMásodik nap Pekingben +Videó
ĀHszi Hszi Csin-ping közölte, Kína még szélesebbre tárja kapuit a külföldi befektetések előtt
ĀMájus 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat - közölte Szijjártó Péter
ĀAzért támogatjuk az Egy övezet, egy út kezdeményezést is, mert az megfelelő választ ad az új gazdasági korszak kihívásaira - fogalmazott a külügyminiszter
ĀA magyar miniszterelnök részt vesz az Egy Övezet, Egy Út Fórumon, illetve Kína vezetőivel is tárgyal majd a következő három napban
ĀTrump így akarja fokozni a nyomást Teheránon
ĀA magyar kormányfőt Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadja
ĀA magyarországi kínai eredetű befektetések értéke meghaladja a négymilliárd dollárt
ĀA kormányfő külön kétoldalú megbeszélést is folytat Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel+GALÉRIA
ĀA magyar pavilonban egyebek mellett prémium minőségű borokat, pezsgőket és élelmiszereket mutatnak be az érdeklődőknek
ĀAz áruk közül a játékokkal van a legtöbb probléma