Volt feleségét késelte halálra egy férfi
ĀBrutális események zajlottak le március 26-án reggel Tamásiban
ĀBrutális események zajlottak le március 26-án reggel Tamásiban
ĀA tájékoztatás szerint a 15 éves svájci állampolgárságú, tunéziai származású elkövetőt hétfőn vizsgálati őrizetbe helyezték
ĀAz egyik eset egy bordélyházban történt, a gyanúsítottat nem sokkal később pedig el is fogta a rendőrség
ĀA hírről elsőként beszámoló Kijevi kosárlabda-szövetség szerint az elkövetők mind arab kinézetűek voltak
ĀA rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a holland pár féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb-lakásban
ĀA terhelt egy budapesti középiskola tanulója volt, gyermekkorától kezdve pszichés természetű problémák miatt kezelték
ĀTöbb bejelentés érkezett a rendőrségre egy erősen vérző férfiról hétfőre virradóan a Kazinczy utcából, a megkéselt ember életét már a mentők sem tudták megmenteni
ĀNem tudni, miért kellett meghalnia a népszerű sportolónak
ĀHárom embert késelt meg egy migráns Párizsban
ĀA halálos késelő és az áldozata is tizenéves volt csupán
ĀMire a rendőrök elfogták az elkövetőt, már saját magát is megsebesítette a késsel
ĀA kicsit két másik gyerekkel, egy kisfiúval és kislánnyal, valamint egy óvónénivel együtt támadták meg
ĀA kamasz végül maga jelentkezett a rendőrségen. Három áldozata között egy magyar férfi is volt
ĀEgy családi veszekedés fajult el annyira Savanyúkúton, hogy a hatóság tagjainak fegyvert kellett használniuk
ĀA Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő késelőt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolja
ĀHatalmas tömeg gyűlt össze a népszerű parkban az éjféli tűzijátékra, amikor megtörtént a baj
ĀA portugál Record azt írja, hogy a nézeteltérés egy ülőhely miatt kezdődött
ĀA férfi a bírósági tárgyaláson jelezte, további támadásokra is készült
ĀA rendőrök nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene
ĀA hétvégén érkezett a bejelentés, hogy egy 11. kerületi lakásban egy férfit megszúrtak. Őt a mentők súlyos sérülésekkel kórházba vitték
ĀA helyiek a hatalmas rendőri jelenlétre lettek figyelmesek a környéken