Torzít és álhíreket gyárt az ellenzék a keresztények számáról
ĀÚgy tűnt el egymillió katolikus Magyarországról, mint ahogy százezer roma nemzetiségű polgár azaz nagy valószínűséggel, sehogy
Ferenc pápa is részvétét fejezte ki Sólyom László halála miatt
Ā„Imádkozom az Úrhoz, hogy fogadja be az elhunytat az ő békéjébe”
Gulyás Gergely: Az európai politika nem létezhet kereszténység nélkül
ĀA szabadelvű liberális jogállam működésének feltétele a keresztény erkölcsiség. Ezzel szemben áll a mai Európa, amely veszélybe került, félreismeri önmagát – figyelmeztetett a kormánypárti politikus
Megnyitották az első új építésű templomot Törökországban a köztársaság alapítása óta
ĀA török kormány 2015-ben adott engedélyt az építkezésre, a munkálatok 2019-ben kezdődtek
Ultraortodox zsidók köpködtek a keresztények mellett Jeruzsálemben + VIDEÓ
ĀBenjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is megszólalt az eset kapcsán
A baloldal szerint az egyház „egyetemes ostobaságra építő szekta"
ĀA hit nem más, mint „egyetemes emberi ostobaság" – mondta Pécs baloldali polgármesterének jobbkeze
Keresztelő közben szakadt le egy templom teteje, rengeteg a halott
ĀMintegy nyolcvanan lehettek az épületben
Erdő Péter ismét Ferenc pápánál járt, nem ment üres kézzel
ĀMagyar püspöki delegációt fogadott magánkihallgatáson a Szentatya a Vatikánban
Betöltötte 106. életévét, elárulta a hosszú élet titkát az idős néni
ĀSzekszárdi Józsefné Erzsébet még pápai áldásban is részesült
Alapjogokért Központ: A magyarok háromnegyede kiáll az ország keresztény kultúrája mellett
ĀEurópában egyre erőszakosabbak a Krisztus-hívőkkel szembeni cselekedetek
Gyerekszám nem, a kápolnák száma viszont nő Erdélyben
ĀA székely lélek különös, alulról jövő kezdeményezése még a Holdról is látszik
Az elveszett Erdély új védkápolnái
ĀVajon az agyontechnicizált 21. században mennyi az esély, hogy három székely rönkből vagy kőből, egymásról nem tudva kápolnát épít kalákában, mindenféle állami, alapítványi támogatás nélkül?
Magyarországra érkezett I. Bartholomaiosz pátriárka
ĀA főpap egyebek közt részt vesz a pénteki Keresd a békét és járj utána! nemzetközi ökumenikus konferencián
A baloldali véleménydiktatúra ellenszere - INTERJÚ
ĀHölvényi György európai parlamenti képviselő beszélgetéssorozatot indított Budapesten a közös keresztény jövőkép kialakítása érdekében
Gál Kinga: Értékeik és érdekeik megvédése érdekében kulcsfontosságú a közép-európai népek összefogása
ĀElmondása szerint nagyon nem mindegy, hogy milyen érdekképviselete van a felvidéki magyarságnak
Nacsa Lőrinc: A 21. századi európai politika legfontosabb hadszíntere az identitás kérdése lesz
ĀA progresszív liberalizmus relativizálni próbál minden értéket
Közös imádsággal demonstráltak keresztények a finn nagykövetségnél Budapesten
ĀA szervezők ezzel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a Biblia a finn és a magyar keresztény kultúra közös alapja
Keresztény hite miatt került feketelistára Hollywoodban Herkules megformálója
ĀSzerinte Hollywood is egy egyirányú utca
Pakisztán állami kompenzációt fizetett a megtámadott keresztényeknek
ĀA rendőrség közlése szerint a folyamatban lévő razziák során további tucatnyi rendbontót tartóztattak le, így az őrizetbe vettek száma 160-ra nőtt
Magyarországra érkezett II. Tavadrosz kopt pápa
ĀA magyar kormány meghívására négynapos látogatásra érkezett hazánkba a keresztény vezető
A magyar állam égi születésnapja
ĀSzent István királyunk sok mindenben első volt, sőt, de nem egy dologban egyetlenegy a világtörténelemben
Keresztényeket tartóztattak le Pakisztánban istenkáromlás gyanújával
ĀAz istenkáromlás miatt halálbüntetés is kiszabható, bár e vád miatt nem végeztek ki senkit
Több mint száz embert vettek őrizetbe Pakisztánban keresztényellenes támadások miatt
ĀA szerdai akciót a radikális Tehrik-e-Labaik Pakisztán (TLP) csoport szervezte
Pakisztánban feldühödött muszlimok támadtak keresztényekre, akiket a Korán meggyalázásával vádoltak
ĀAz országban az istenkáromlás miatt halálbüntetés is kiszabható
Simicskó István: A magyaroknak a kereszténység erős bástyájaként kell példát mutatniuk Nyugat-Európának
ĀSimicskó István a Baranyai vármegyei Gödrén álló római katolikus templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen szólalt fel
Ördög feketében
ĀEgy gyűlöletkommentárban szerepelt ez a szószerkezet, amit a záró istentiszteletet tartó evangélikus lelkészre zúdítottak a megkeseredett német hívők
Ferenc pápa: Absztrakt szeretet nem létezik!
ĀA pápa gondoskodó szerepvállalásra és a legkiszolgáltatottabb közösségek védelmére buzdította a híveket
