Verstappen a bevételi lista élén
ĀA Forbes kereseti listájának második helyén a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton végzett
ĀA Forbes kereseti listájának második helyén a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton végzett
ĀA bizottság februárban levélben kifejtette aggályait
ĀÉrdekes eredmények születtek a kutatásból
ĀA minisztérium nem tett eleget a vízummentességi program Magyarországra vonatkozó szigorításával kapcsolatos adatigénylésüknek
ĀA tájékoztatás szerint májusban a bruttó átlagkereset 17,9, a nettó átlagkereset 17,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban
ĀA 38 éves csatár 136 millió dolláros bevétellel vezeti a rangsort
ĀTovább emelnék a béreket
ĀA nettó átlagkereset 17,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban
ĀITM: Az ötödével magasabb minimálbér és az ágazati béremelések húzták az átlagkereset 13,7 százalékos januári növekedését
ĀHónapról hónapra kismértékben ugyan, de országos átlagban élénkül a bérek emelkedése – mondta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár
ĀA KSH legfrissebb adatai szerint 390 ezer forint volt a bruttó átlagkereset az első öt hónapban