Közel tízezer áldozata volt 2024-ben az emberkereskedelemnek
ĀRengeteg fiatal nő esett áldozatul kényszermunkának és szexuális kizsákmányolásnak
ĀRengeteg fiatal nő esett áldozatul kényszermunkának és szexuális kizsákmányolásnak
ĀAz embert erőszakkal elválasztani hazájától azt jelenti, hogy lelkileg megölik
ĀA hatóságok újabb gyanúsítottakat azonosítottak
ĀEgy javítóintézet igazgatója és az élettársa a gyanúsított
ĀMegfélemlítés, kizsákmányolás, kényszermunka: egy testvérpárt őrizetbe vettek
ĀGyermekpornográfia és -prostitúció miatt őrizetbe vettek három embert Békés vármegyében
ĀRétvári Bence szerint a történelmi tragédiákra pedig azért kell emlékezni, hogy azok ne ismétlődhessenek meg
Ā„Az emberiség nem sokat tanult a két elveszített világháborúból”
ĀA vádlott 2020 nyarán a sértettet akarata ellenére vitte a sárvári házába, és arra kényszerítette, hogy állatait gondozza
ĀAz ukrán hatóságok elfogtak két férfit, aki Moldovába juttatta volna a hadköteleseket
ĀA rendeletet most az Európai Unió Tanácsának hivatalosan is el kell fogadnia
ĀA kényszermunka a korrupció növelését és a bűnszervezetek erősödését eredményezi, továbbá öngerjesztő folyamatként növekszik a kizsákmányolás is
ĀElfogásakor éppen Svájcból érkezett vissza
ĀCsökkent értelmi képességű embereket kényszerítettek állatgondozásra, fapakolásra és egyéb ház körüli, jellemzően nehéz fizikai munkára
ĀAz elszigetelt országban is növekszik a dél-koreai popzene népszerűsége, azonban a hatóságok szigorúan tiltják