Bimbózik az Alföld-program
ĀOrbán Viktor: ötvenezer álláshely jön létre az új gyáraknak köszönhetően az Alföldön
ĀOrbán Viktor: ötvenezer álláshely jön létre az új gyáraknak köszönhetően az Alföldön
ĀA miniszterelnök szerint az életünk azon múlik, hogyan navigáljuk az ország hajóját a birodalmak keltette hullámverésben
ĀA kormány nemzeti konzultációt indít az adórendszerről
ĀHollik István: a magyarok mindig odafigyelnek arra, hogy milyen vezetőt válasszanak
ĀSemjén Zsolt megköszönte az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját
ĀMenczer Tamás szerint az amerikai elnök a konfliktus lezárásának legjobb esélye
ĀA kormány az Otthon Start Programmal és új ipar- és munkahelyvédelmi akciótervvel segítené a fiatalokat és a hazai gazdaságot
ĀA dolgozók méltó elismerése nemzeti érdek
ĀA kormánypárt szerint ideje új vezetőre bízni az uniós intézményt
ĀMaga a vendég jelentette be a hírt
ĀSimicskó István hangsúlyozta, emberközpontú politikát folytatnak
ĀSemjén Zsolt kiemelte, egyrészt Trianon gyásznapja, másrészt a nemzeti összetartozás ünnepe
ĀAz egyébként erős mezőgazdasági terület egy részét már félsivataggá nyilvánították
ĀSimicskó István szerint kiderült, ezer ember dolgozik az EU-ban az ukrán bővítésen
ĀSimicskó István törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy legyen hagyományos pénztár is a boltokban
ĀFontos, hogy a magyarok hangja ott legyen az EU döntéshozatalában
ĀSzentkirályi Alexandra szerint új, mindenki számára átlátható pályázatot kellene kiírni