Perelni még karácsonykor is lehet
ĀAmerikában hosszú hagyományra tekintenek vissza az ünnepi jogviták
ĀAmerikában hosszú hagyományra tekintenek vissza az ünnepi jogviták
ĀIdén a körülmények ellenére is megérkezett Kárpátaljára a Betlehemi Békeláng
ĀAz iszlamista Hamász terrorszervezet ellen a Gázai övezetben október 7-e óta folytatott háború miatt idén zarándokok és turisták nélkül ünneplik a karácsonyt Betlehemben
ĀSZOBAKATEDRA. Vajon Isten elfelejti-e az embert. A válasz egy másik kérdés: Vajon az ember elfelejti-e az Istent?
ĀVan ahol nyári melegben, van ahol csak januárban, van ahol pedig KFC-vel ünnepelnek
ĀA liberális EP-képviselő az ünnepek alkalmából kihangsúlyozta, nem állhat le Ukrajna támogatása
ĀÖnálló életem második karácsonyának nagyívű elképzelésekkel vágtam neki
ĀAz evangélikus püspök szerint az idei karácsony „felkészületlenül ért minket”. Túl sok a baj: a háborúk, a válság, a szorongás kiszorítják az embert az ünnepből
ĀKrisztus születésének ünnepére készülődik a világ keresztény embere, de nincs béke az olajfák alatt. Meg más fák alatt sincsen
ĀA református püspök a 2022-es népszámlálás ősszel nyilvánosságra hozott, a történelmi egyházak tagjainak jelentős fogyását jelző adataira úgy reagált: az egyház saját nyilvántartása alapján rosszabb eredményre számított
ĀNémetországban muszlim illegális bevándorlók megvertek egy mikulásnak öltözött férfit. Az ütlegelés közben azt kiabálták, hogy „ez a föld a miénk”
Ā„Az ember nem tudhat magáról mindent, de Isten, aki az embert a saját képére alkotta, igazán ismer minket”
ĀA karácsony egy hatalmas „ámen”-nel kezdődik. Mária igenjével, amivel az angyali üdvözletre válaszol. Ezzel belép az örök Teremtésbe
ĀÁllandóan használjuk, de valójában tudjuk, hogy mit jelent a karácsony szó?
ĀMegérkezett a hó karácsony előtt egy nappal az országba
ĀSzenteste csaknem ötezren lesznek a Szent Péter-bazilikában
ĀMíg sokan alig várják a karácsonyt, másoknak ez a legszomorúbb ünnep, most nekik segítenek az emberek
ĀAz állatkák a trópusi tengerek lakói, és világszerte megtalálhatók e régiókban, kivéve Afrika atlanti partjait
ĀMutatjuk, milyen idő lesz a karácsonyi hétvégén
ĀA világ örömre vágyik. Mi mindannyian örömre vágyunk. Nem pusztán élvezetekre, hanem derűre. Ezt az érzést csak úgy érhetjük el, ha élnek bennünk eszmények
ĀA királyi család karácsonya szomorú lesz Károly király számára
ĀA megkérdezettek 93 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy ünnepli-e a karácsonyt
ĀA hatóságok evakuálták Grindavíkot, amely körülbelül három kilométerre található a kitörés helyének legdélibb pontjától
ĀHátrányos helyzetű gyermekeken szeretne segíteni
ĀA tettes mintha hazajárt volna a kertészetbe, több lucfenyő bánta ténykedését
ĀA magas összeget a „karácsony varázsának” tulajdonítják
ĀKarácsonyi üdvözlet a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól