Áder helyretette Karácsony Gergelyt
ĀRendhagyó módon, tételesen megválaszolta a főpolgármester levelét az államfő
ĀRendhagyó módon, tételesen megválaszolta a főpolgármester levelét az államfő
Ā„Karácsony Gergely olyan főpolgármesterekkel kötött paktumot, akik vele együtt nyíltan hitet tettek a migránsok befogadása és a Soros-féle nyílt társadalom megvalósítása mellett”
ĀA májusi választásokon nem sikerült kijutnia Brüsszelbe a Párbeszéd politikusának, ám Karácsony Gergely a segítségére sietett
ĀSzokatlan politikai esemény zajlott a CEU Nádor utcai épületében
ĀFolytatódik a politikai tisztogatás a fővárosi cégeknél
ĀNem az Országgyűlés lesz az ellenzéki ellenállás fő terepe a következő időszakban – fogalmazott Kunhalmi Ágnes választmányi elnök a szocialisták évzáró sajtótájékoztatóján
ĀA kormány még idén rendeletbe foglalja a főváros atlétikai vb-vel kapcsolatos feltételeit
ĀA szemtanúk szerint más végezte az újraélesztést, nem a sofőr
ĀGyermekkedvezmény és fűtéstámogatás sincs
ĀGothár Péter ügyében nem foglaltak állást, inkább semmitmondó beszédek hangzottak el
ĀSokszor emlegetik az adófizetők szélbe szórt pénzét a baloldalon, most legyünk mi is aggódó állampolgárok
ĀAz MSZP és a DK került ki győztesen az ellenzéki összefogásból
ĀKarácsony Gergelyhez és László Imréhez címezte nyílt levelét a civil szervezet
ĀFontos és szükséges engedélyek hiányoznak, ködös minden a Pesti Hírlap elindulása körül
ĀKarácsony korábban már jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a közterület-fenntartó teljesítményét a decemberi első havazásban
ĀA DK-s politikus Orbán Viktortól vár segítséget
ĀTöbbek között Vágó István és Vásárhelyi Mária is fővárosi cégek felügyelőbizottságába ülnek be
ĀBöcskei Balázs is Karácsony fizetési listájára került
ĀBorbély Lénárd szerint kórházstop van a Fővárosi Közgyűlésben - Karácsonyék leszavazták a szuperkórházat
ĀA Karácsony Gergely javaslata nyomán létrejött határozat megtiltja, hogy a fővárosi cégek egy évnél hosszabb időre írjanak alá megállapodást a tulajdonukban, használatukban, vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására
ĀA fenntartható fejlődés bizottságában a főpolgármester kérdéseket kapott arról, hogy mi is az a klímavészhelyzet, a válaszából pedig az derült ki, hogy semmilyen konkrét intézkedési tervük nincs - mutatott rá Böröcz László
ĀÖtből az egyik pontja, hogy a csepeli területen ne valósuljanak meg élsportberuházások
ĀVideóösszeállítás a teljes tagadástól a beismerésig
ĀMiklósa Erika, Kemény Dénes és Merkely Béla: A világbajnokság tervezett helyszíne sajnos ma Budapest szégyenfoltja
ĀA főváros napja, Budapest egyesítésének 146. évfordulója alkalmából osztottak ki díjakat
ĀErős a gyanú, hogy Budapest főpolgármesterének közpénzből fizetett fuvarozásait nem is tartják nyilván
ĀLukács András: Egy ilyen intézkedésnek az azon a területeken élők lehetnek a kárvallottjai
ĀBöröcz László szerint a múlt emberei léptek elő a paraván mögül Budapesten