Kovács Péter lemondásra szólította fel Karácsony Gergelyt
ĀEgyre világosabb mindenki számára, hogy a Lánchíd felújítása miért lett drágább ötmilliárddal – jelentette ki a kormánypárti politikus
A főváros vezetése más tollával ékeskedik
ĀKarácsony Gergely főpolgármester egy olyan V. kerületi felújítással kampányol, amit a kerület végzett el, és ez nem az első eset
Karácsony Gergely mindent megígér, közben csődben van Budapest
ĀA felelőtlen ígéretek helyett először ezekre kéne megoldási tervet mutatnia
A futball halála és a fél cédula
ĀMost újabb elemmel bővítenék a lelkes Board-tagok a játékot, feltalálták ugyanis a kék cédulát
Újabb gyanúsított került elő a zuglói korrupciós botrány kapcsán
ĀAz érintettek között van Tóth Csaba egykori szocialista országgyűlési képviselő, illetve Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere is
Karácsony beindította az ígérgetéscunamit a választások előtt
ĀA Budapesti Fidesz Facebook-oldalán osztott meg egy bejegyzést a témával kapcsolatban
Wintermantel Zsolt szerint a főpolgármester folyamatosan hazudik + VIDEÓ
ĀKarácsony Gergely nem tesz mást, csak belenéz a kamerába, és belehazudik a budapestiek arcába
Elutasították a teherforgalmi behajtási díj eltörlését
ĀA Karácsony Gergely jegyezte előterjesztést 17 igennel, 9 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület
A fővárosi Fidesz üdvözli a Kehi vizsgálatát a Lánchíd felújítása ügyében
ĀA Lánchíd késve, csökkentett műszaki tartalommal és ötmilliárd forinttal drágábban készült el
Wintermantel Zsolt: Hazugságok jellemzik Karácsony Gergely világát
ĀA főpolgármester később menetrendi átcsoportosításról kezdett el beszélni, majd egy hét után visszavonta a nem is létező járatritkítást
Magyar nyelvi forradalom, európai értékekkel
ĀRomlott a helyzet, meg hát a nyelvünk is, mert azt már a magyarok sem mindig értik. Mint például a nyelvzseninek tudott, angolul perfektül hallgató Karácsony Gergelyt sem mindenki
Karácsony Gergely más tollával ékeskedik
ĀA főpolgármester szeret a közösségi közlekedés fejlesztésével kérkedni, csakhogy a beszerzések jelentős része Tarlós István városvezetéséhez köthető
Karácsonyék elhanyagolták a kerékpárút-hálózatukat
ĀA baloldali városvezetés milliárdokat költött a sávok kijelölésére, de a fenntartással láthatóan nem törődnek
Hangulatban
ĀFRICSKA. Karácsony Gergely csapata rossz minőségű skicceket, hamis látványterveket oszt meg a sajtóval, hogy hangulatot keltsen a Mini-Dubajként emlegetett projekt ellen
Gurul az euró, ki tudja, hol áll meg
ĀNa, most kell roppant okosnak lenni. Most kell igazán. Mert bizony pénz áll a házhoz. Nem is kevés
Karácsony Gergely meghátrált: visszavonja a járatritkításokat
ĀKarácsony Gergely már azt sem tudja, hol van
Tarlós István: Nem volt egyetlen önállóan indított nagy projektje sem a jelenlegi városvezetésnek
ĀA volt polgármester a leendő jelöltekről is beszélt
A Lánchíd-botrány táskás embere a Hír Tv-nek is adósa maradt
ĀA tartozás összege 22 millió forint, amely 2022 júliusa és 2023 márciusa között halmozódott fel
Karácsonyék strómanja
ĀEbben a botrányban a kampányszlogenek pufogtatásával, a jól eladható arccal és mosollyal, az áldozati szerepben történő tetszelgéssel talán már a választók sem fogják beérni
300 milliárd forint uniós forrás érkezik Budapest fejlesztésére
ĀKarácsony szerint azért kapták meg a forrást, mert a városfejlesztési célkitűzések azonosak az Európai Unió célkitűzéseivel
Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely hozza nyilvánosságra a BKV vezérigazgatójának prémiumfeladatait!
ĀA főpolgármester tavaly nyáron hitelből tízmillió forint prémiumot fizetett ki a BKV vezérigazgatójának
„Zöldlátványpékség, amit öt éve csinál a jelenlegi városvezetés” + VIDEÓ
ĀKeményen kiosztotta Karácsonyékat Schiffer András
Grétsy Lászlóra a emlékeztek a közélet szereplői
ĀSzámos politikus, művész, közéleti személyiség emlékezett meg Grétsy Lászlóról
Volt egyszer egy Budapest
ĀJúniusban urnákhoz járulunk, hogy öt évre megválasszuk lakhelyünk elöljáróit s a fővárosiak Budapest főpolgármesterét is. Addig a készület ideje van
Fékezett habzás
ĀMegint sír Budapest főárvája. Bántják. Joggal vagy éppen jogtalanul, de azt igyekeznek vele megértetni, hogy nyilatkozatokkal igen nehéz hosszabb távon boldogulni, eljutni suliba, melóba, kórházba
Fidesz: Karácsony Gergely állapodjon meg a vármegyebérletről a kormánnyal
ĀEgy jó ajánlatot nem utasíthat vissza Karácsony Gergely csak azért, hogy „ismét Gyurcsány Ferenc utasítását követve” harcba szálljon a kormánnyal
