Spanyolországban és Kanadában is bemutatják a debreceni Déri Múzeum kincseit
ĀA Tégláson fellelt bronzkard és balta mellett arany ékszerek, csonteszközök és kerámiatárgyak is láthatók a kiállításon
ĀA Tégláson fellelt bronzkard és balta mellett arany ékszerek, csonteszközök és kerámiatárgyak is láthatók a kiállításon
ĀOttawa fizet, Amerika mégsem szállít föld-levegő rakétákat
ĀAz ENSZ-szervezet nagyobb átláthatóságot és szigorúbb ellenőrzéseket ígért
ĀA szakértő szerint Jaroslav Hunka, a Galícia SS-hadosztály veteránjának a kanadai parlamentben való kitüntetése „meghozta gyümölcsét”
ĀA miniszterelnök szerint borzalmas tragédia történt
ĀTöbb száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze a kanadai nagyváros központjában
ĀAz utóbbi időben oly mértékben megnőtt a benyújtott menedékkérelmek száma, hogy veszélybe került a rendszer működőképessége
ĀA háborúban Ukrajna támogatásra szorul, az összes nyugati országnak határozottabban kell cselekednie – szorgalmazta Tusk
ĀOroszország többször is kijelentette, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítások nem változtatnak a konfliktus menetén
ĀTalbot 1955 és 1971 között 1066 alapszakasz-mérkőzésen lépett jégre, ebből 801-szer a Montreal színeiben
ĀTeherautóval szándékosan halálra gázolt egy muszlim családot
ĀA magas hozzáadott értékű termékek iránt komoly érdeklődés mutatkozik
ĀMünchenben találkozott a kínai külügyminiszter kanadai kollégájával
ĀA Chicago Blackhawskhoz most tért vissza Connor Bedard, aki állkapocscsonttörés miatt másfél hónapot kihagyott
ĀAz orosz nagykövet szerint a kanadai hatóságok hajlamosak késleltetni a volt nácik elleni pereket
ĀEgy kanadai férfit felesége, három gyereke és egy 17 éves rokona halálával kapcsolatban vádolta meg az ügyészség
ĀSzámos kíváncsi újfundlandi utazott a helyszínre, hogy közelről is megnézze a roncsot
ĀA június 11-én esedékes nyitó találkozó színhelyét vasárnap este Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke jelentette be
ĀMindenki hibázik, így történt, hogy egy kanadai Pizza Hut váratlan „körülmetélés” miatt kényszerült bezárásra
ĀMélanie Joly kanadai külügyminiszter kedden Kijevben ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával közösen tartott sajtótájékoztatót
ĀA mentők motorosszánon és ejtőernyővel tudják csak megközelíteni a szerencsétlenség színhelyét
ĀAzt egyelőre nem tudni, hogy a szerencsétlenül járt járművön hányan utaztak, illetve hogy mi okozhatta a balesetet
ĀNorman Jewison hosszú pályafutása alatt a könnyed szórakoztatást ötvözte az aktuális társadalmi problémákkal
ĀRishi Sunak szükségesnek és arányosnak nevezte az akciót
ĀAz USA és Kanada határán található Salish-tenger partjain 2007 óta rejtélyes körülmények között bukkannak fel emberi lábfejek
ĀA stratégia részleteiről továbbra is heves viták folynak