Kanada visszaállította az Északi Áramlat alkatrészeire vonatkozó szankciót
ĀUkrajnával, Németországgal és más európai szövetségesekkel együttműködésben hozták meg a szankciók visszaállításáról szóló döntést
Vb-2022 – Bemutatkozik a négy évvel ezelőtti ezüst- és bronzérmes
ĀHorvátország Marokkó ellen, Belgium pedig Kanada ellen kezdi meg a szereplést
Egymással hangolódnak a vb-re a csapatok
ĀKanada Japánt, Ghána Svájcot verte a csütörtöki felkészülési meccseken
Trudeau „a kínai beavatkozásról” és Ukrajnáról tárgyalt Hszi Csin-pinggel
ĀA két vezető egyetértett a folyamatos párbeszéd fontosságában
Doppingolt az olimpiai bronzérmes
ĀHárom évre eltiltották az olimpiai bronzérmes kanadai bobost
Kanada 2025-ig évente félmillió bevándorlót fogadna be
ĀEgymillió munkavállaló hiányzott a kanadai gazdaságból, szól a javaslat indoklása
Novák Katalin köszönetet mondott Ontario tartomány miniszterelnökének
ĀA találkozás témája volt nemcsak a kanadai magyarok helyzete, de a kárpátaljai magyaroké is
Novák Katalin: Sok erőt kívánok szeretteik hiányának elviseléséhez!
ĀA köztársasági elnök nagyszülei a szegedi református temetőben pihennek
Kanada szankciókat vetett ki az orosz energiaszektor vezetőire
ĀA kanadai kormány ötéves futamidejű államkötvények értékesítésével támogatja Kijevet
Rangos tudományos kitüntetést vett át Karikó Katalin
ĀA Gairdner-díj Kanada egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező orvosi elismerése
Iráni tüntetések – Virtuális egyeztetést tartott több ország női külügyminisztere
ĀIrán több országot is azzal vádolt meg, hogy a tüntetők támogatásával beavatkozik az ország belügyeibe
A migráció kezeléséről tárgyalt az amerikai és a mexikói elnök
ĀA két ország határán a közelmúltban jelentősen megemelkedett a Venezuelából érkezők száma
Magyar vállalkozások és termékek mutatkoztak be Kanadában
ĀA cél a magyar termékek népszerűsítése, új üzleti lehetőségek feltérképezése, valamint a két ország közötti üzleti kapcsolatok megerősítése volt
Páncélozott járművek érkeztek Haitire Amerikából és Kanadából
ĀAz ország lakosságának mintegy 40 százaléka nem jut állandóan tiszta vízhez.
Kanada újabb szankciókkal sújtott iráni természetes és jogi személyeket
ĀÖsszesen 41 iráni természetes és 161 jogi személyt szankcionáltak
Hangulatkeltés
ĀKorner. Most egyes orgánumok felfedezték maguknak, hogy az orosz műkorcsolyázók közül tizenkilencen kérvényezték, hogy más országok válogatottjába igazolhassanak
Példátlan pusztítást okozott Kanadában a Fiona hurrikán
ĀA Fiona hurrikán helyi idő szerint szombat este érte el Kanada keleti részét
Életfogytiglant kapott a Riverdale színésze anyja meggyilkolásáért
ĀAz akkor 24 éves kanadai színész 2020-ban végzett édesanyjával, de a férfi Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megölését is tervbe vette
Megtalálták a kanadai tömeges késelés egyik gyanúsítottját
ĀHoltan találták a vasárnapi, tíz halálos áldozatot követelő kanadai tömeges késelés egyik gyanúsítottját, a másikat még keresik
Stoltenberg: A NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken
ĀA régió stratégiai szempontból igen fontos a NATO-nak
Scholz: A kanadai LNG „jelentős szerepet” játszhat Németország leválásában az orosz földgázról
ĀKanadának szinte határtalanok a lehetőségei arra, hogy a fenntartható energia- és erőforrás-kitermelés területén nagyhatalommá váljon
Kanada közvetlenül Európába exportálna LNG-t és tiszta hidrogént
ĀJelenleg is folyik a gazdasági párbeszéd Kanada és Németország között
Gazprom: Nem lehet garantálni az Északi Áramlat gázvezeték működtetését
ĀKétségesnek tartják, hogy Kanada tényleg visszajuttatja-e a gázvezeték karbantartás alatt álló turbinaberendezését
Kanadai magyar alkotások Ottawában
ĀKortárs kanadai magyar művészek munkáiból nyílt május végéig megtekinthető kiállítás Interpretációk a Diefenbunkerre címmel Ottawában
Zavaros múlt, ellentmondásos fejtegetések
ĀFeltételezések szerint Márki-Zay Péter már úgy ment ki Kanadába, hogy szerződése volt egy francia céggel, ugyanakkor azt állítja, kezdetben alkalmi munkákból élt
