Csángó elöljáró: Van egy kis haladás a jászvásári püspökséggel való jó együttműködés irányában
ĀElmondta: arról egyelőre még nem volt szó, hogy Bákóhoz hasonlóan más településeken is engedélyezzék a rendszeres magyar nyelvű misézést
ĀElmondta: arról egyelőre még nem volt szó, hogy Bákóhoz hasonlóan más településeken is engedélyezzék a rendszeres magyar nyelvű misézést
ĀHozzátette: a képviselők mandátumának elvétele és bebörtönzésük példa nélküli esemény Lengyelország jelenkori történelmében
ĀENSZ-szakértők már a kivégzés előtt is kifejezték aggodalmukat a módszerrel kapcsolatban
ĀMinden eset egyedi, így nem érdemes egy telefonhívásra hagyatkozni
ĀJogi segítséget is kell nyújtani azoknak az áldozatoknak, akiket erőszakos bűncselekmény sértettjeiként meg kell védeni az elkövetőtől annak szabadulása után is
ĀAmennyiben a menekült jogállás elismerésének feltételei nem teljesülnek, kiegészítő védelemben részesülhetnek a menedékkérők
ĀA törvényjavaslat szerint a 21 évnél idősebb elítéltek nem kerülnének szabadlábra automatikusan a börtönbüntetés letöltése után
ĀA jogszabályban megerősítették az elnök hatáskörét
ĀA bérgyilkosságért elítélt Kenneth Smith-t január 25-én tervezik kivégezni Alabama államban
ĀAz ítélet jogerős, Kaminski azonban a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselőjeként mentelmi jogot élvez
ĀA szóvivő szerint a rendőrség határozottan elítéli az önbíráskodást, ami súlyos bűncselekmény
ĀNem volt jogi akadálya a Budapest Főváros Önkormányzatát érintő inkasszónak
ĀNavracsics Tibor felszólalt Győrffy János, a Tapolcai Királyi Járásbíróság első elnök-járásbírája tiszteletére elhelyezett emléktábla avatásán
ĀA bírósági döntés miatt szabadlábra került bevándorlókat Ausztrália nem tudja kitoloncolni
ĀA talált dolgok tulajdonjoga megszerzésének folyamata
ĀA gyanúsítottat a Brüsszel elővárosának számító Tervuren egyik otthonában tartóztatták le szerdán
ĀA hongkongi törvények alapján engedély nélkül a fegyverviselés tiltott az országban
ĀAz ítélet ellen húsz napig lehet fellebbezni
ĀAz amforák a Louvre görög, római és etruszk gyűjteményében találhatók
ĀAz elmúlt évtizedben egyre több joga lett az indiai LMBTQ-közösségnek
ĀA bejelentés szerint az elnök önként vett részt a meghallgatáson
ĀAz ENSZ adatai szerint több mint 220 millió házas kiskorú él az országban
ĀA bűntény valódi elkövetőjét, aki egyébként beismerő vallomást is tett, nem lehet már elítélni az ügy elévülése miatt
ĀAz előrehozott szlovák választáson induló magyar párt az infrastruktúra kiépítését sürgeti
ĀA rendőrség közlése szerint a folyamatban lévő razziák során további tucatnyi rendbontót tartóztattak le, így az őrizetbe vettek száma 160-ra nőtt
ĀAz istenkáromlás miatt halálbüntetés is kiszabható, bár e vád miatt nem végeztek ki senkit
ĀIrán 2022-ben 582 embert végzett ki, többet, mint bármely más ország, kivéve Kínát