Zelenszkij még Trump hatalomra kerülése előtt értesült Biden Ukrajnával kapcsolatos tervéről
ĀFolytatódnak az ellenségeskedések
ĀFolytatódnak az ellenségeskedések
ĀNem tudhatjuk, mit hoz a jövő ezek után nekünk, mi történik addig, amíg a megválasztott elnök hivatalba nem lép. Mi lesz a megálmodott és megígért béketervvel, mi lesz az Európai Unió csahosainak ezzel kapcsolatos elképzeléseivel?
Ā„Putyin életveszélyes játékot indított el”
ĀA szlovák kormányfő visszautasította, hogy ennek a krízisnek az elmélyülése nem érinti a távol élőket
ĀBondi jelölése új irányt jelent az Egyesült Államokban az igazságügyi minisztériumnak
ĀMenczer Tamás szerint a Biden-adminisztráció és Brüsszel mindent megtesz az eszkalációért
ĀVan szenátor, aki igyekszik megakadályozni a leköszönő elnök tervét
ĀEz része annak az erőfeszítésnek, amely Kijev megerősítésére irányul Donald Trump hivatalba lépése előtt
ĀA leköszönő amerikai elnök alig mutatkozik, papírból beszél, szinte bujkál a sajtó elől
ĀAz ukránok megerősítésével a Fehér Ház vezetője valódi tárgyalásokra hajlik az orosz vezetővel
ĀMagyarországot a jövőben is meg fogjuk védeni, üzente a képviselő
ĀA biztonságpolitikai szakértőnél kiverte a biztosítékot Joe Biden döntése
ĀTrump leendő minisztere vezeti majd a vám- és kereskedelempolitika átalakítására vonatkozó programot
ĀMár a beiktatását követő első napon, január 20-án végrehajtó intézkedések sorozatát fogja meghozni
ĀA külgazdasági és külügyminiszter kedden reggel a Facebook-oldalán mondta el, hogy az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk
ĀA hivatalba lépő amerikai elnök ott folytatja, ahol abbahagyta: indul a határfal építése az Egyesült Államokban
ĀA szlovák miniszterelnök a „feszültség példátlan mértékű eszkalációjának” minősítette az USA elnökének döntését
ĀFegyverek helyett azonnali tűzszünetre és tárgyalásra van szükség!
ĀA háborúpárti mainstream továbbra sem akarja belátni, hogy itt a vége
ĀAmikor a 81 éves vezető befejezte beszédét, hirtelen elfordult a pódiumtól, és eltűnt a sűrű növényzet között
ĀA szövetségi kormány működésének racionalizálása nagymértékben lehetséges elnöki rendeletek révén
ĀA New York Times az amerikai kormányzat meg nem nevezett képviselőire hivatkozik
ĀAz első hivatalban lévő amerikai elnök, aki látogatást tett az Amazonas-vidéken
ĀSzergej Lavrov szerint ennek az az oka, hogy Kína „nagyon gyorsan, magabiztosan” megkerüli Amerikát
ĀDonald Trump: Karoline Leavitt fenomenális munkát végzett a történelmi kampányom országos sajtótitkáraként
ĀAz ameikai elnök várhatóan szombaton találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel az APEC-tanácskozás szünetében
ĀAz amerikai nukleáris üzemanyagimport mintegy 35 százaléka Oroszországból származott