A kutyaként élő japán férfi arról panaszkodik, hogy a többi „kegyetlen” kutya nem akar játszani vele
ĀMegpróbál keresni egy magához hasonlót
ĀMegpróbál keresni egy magához hasonlót
ĀEz a steak csak korlátozottan hozzáférhető, ugyanis előzetes feliratkozás után lehet csak hozzájutni
ĀJapán alig ismert történelmi tényei, különös szokásai és használati tárgyai
ĀA legnagyobb probléma az, hogy a mikroműanyagok a műanyageső révén szinte mindenhová eljuthatnak
ĀEurópában három, a denevérekre mint gazdákra specializálódott kullancsfajt ismer a tudomány
ĀLe sem tudnánk tagadni, írásos bizonyíték van erről a nagyon hungarikum dologról
ĀEz a harmadik alkalom, hogy a Japánban és az EU-ban is oltalom alatt álló földrajzi jelzések jegyzékét bővítik
ĀDiplomáciai források szerint a csúcstalálkozóra – mely négy év óta az első ilyen jellegű rendezvény lenne – decemberben kerülhet sor
ĀAz áldozatok könnyebb sebesüléseket szenvedtek, állapotuk stabil
Ā2014 óta legális Japánban az emberhús fogyasztása
ĀA közösségi médiában megjelent posztok szerint nagy szeretettel fogadták a négyszeres világbajnokot
ĀA négyszeres világbajnok már a közösségi oldalán is bejelentkezett
ĀA szigetország lakossága gyors ütemben öregszik
ĀA kínai államtanácsost már több mint két hete nem látták nyilvánosan, és a már bejelentett diplomáciai találkozókon sem jelent meg
ĀA minap élesen bírálta egymást a két ország
ĀA guruló talppal ellátott robotokhoz egy táblagép van rögzítve
ĀA tervezetten több évtizedig tartó szennyvízkibocsátás tiltakozást váltott ki a környező országok és a halászatból élő közösségek részéről
ĀA vendéget a fel nem robbant bombák eltávolítására szolgáló japán daruk telepítésére is várják
ĀA hűtővíz óceánba engedésének tervét két éve fogadta el a japán kormány
ĀElemzők szerint a hajó egy módosított Romeo-osztályú szovjet tengeralattjárónak tűnik
ĀA golfozók arra az esetre köthetnek biztosítást, ha túl jól játszanak
ĀFudzsisima sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemond a széles körben csak Johnny’s néven ismert ügynökség elnöki tisztségéről
ĀKisida Fumio a Jakartában rendezett Kelet-ázsiai Csúcstalálkozón szólalt fel Moszkva politikája ellen
ĀHa sikerrel jár, Japán lesz az ötödik ország, amely kilép a Holdra
ĀOrszága kitagadta, népe pedig gyűlölte a megmenekülésért
ĀKorábban a Budapest Honvéd, az olasz Bologna FC és US Lecce, a svájci FC Lugano, illetve legutóbb a Ferencváros játékosa volt a 12-szeres válogatott labdarúgó
ĀA tájékoztatás szerint a hőhullámok elsősorban Japán északi, keleti és nyugati részét érintették