Katasztrofális a helyzet a gázai kórházakban
ĀA Hán Júniszban található Nasszer Kórházat kétszer is ágyúzták az utóbbi 48 órában
ĀA Hán Júniszban található Nasszer Kórházat kétszer is ágyúzták az utóbbi 48 órában
ĀA katonai közlések szerint fokozatosan újabb területekre terjed ki a szárazföldi manőver a Gázai övezet déli részén, megpróbálják elfoglalni a Hamász ottani katonai irányítóközpontjait.
ĀRishi Sunak hétfői skóciai látogatásán újságíróknak nyilatkozva, a gázai hadműveletekre utalva kijelentette: máris túl sok civil halt meg, és senki nem szeretné, hogy ez a konfliktus a szükségesnél akár csupán egyetlen nappal is tovább tartson
ĀAz alagút teljes hosszát négy kilométerre becsülték
ĀHelyi idő szerint tíz és tizennégy óra között lesz „taktikai fegyverszünet” a rafahi menekülttábor környékén a humanitárius segítségnyújtás érdekében
ĀIzraeli tisztviselők szerint az átkelő megnyitásával a kétszeresére nőhet a Gázai övezetbe jutó élelmiszer- és gyógyszersegély mennyisége
ĀA razzia során kitört összecsapásban két másik palesztin súlyosan megsebesült, a rámalláhi kórházba szállították őket
ĀA szakértők szerint kétséges, hogy a gép kiváltja-e az embert a csatatéren
ĀAz Egyesült Államok jelentős előrelépésnek tartja az Izrael és Gáza közötti határ humanitárius célokra történő megnyitását
ĀA libériai zászlók alatt közlekedő hajókat a Báb-el-Mandeb-szorosban érte rakétatalálat
ĀAz Európai Külkapcsolatok Tanácsa szerint már így is csaknem kétmillió ember kényszerült elhagyni az otthonát
ĀA szervezet adatai szerint Kamerunban, Maliban, Szudánban, Szíriában és Ukrajnában is haltak meg médiamunkások
ĀIzrael és Ukrajna is szóba került, ő már biztosan nem lesz elnökjelölt
ĀSúlyos sérülteket és betegeket is sikerült kimenteni az izraeli–palesztin konfliktusból
ĀWashington szerint a jemeni támadások súlyosan veszélyeztetik a Vörös-tenger és környékének hajózásbiztonságát
ĀA palesztinok 1948 óta a történelmük legsötétebb időszakát élik át az ENSZ szerint
ĀAz elnök szerint a Netanjahu-kabinet nem akar kétállami megoldást
ĀAz 54 éves képviselő zavart lett a beszéde közben, majd elájult
ĀAz Egyesült Államoknak a Közgyűlésben nincsen vétójoga –Washington most is a határozattervezet ellen szavazott Izraellel és nyolc másik országgal együtt – A tervezetet 153 tagállam támogatta, míg 23 ország tartózkodott
ĀA holttesteket egy alagútban találták meg a Gázai övezet északi részén fekvő Dzsabaliában, ahol a hadsereg végzett a Hamász észak-gázai egységének parancsnokával, Ahmed Randurral
ĀA főképviselő elismerte, hogy az EU-n belül is van megosztottság például a tűzszünet kérdésében
ĀAz ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) szerint a 2,3 milliós palesztin térség lakosságának fele éhezik
ĀA miniszterelnök egy videót tett közzé, amelyben azt mondta, igen, vannak nézeteltérések a Hamász utáni napokról
ĀMindenképpen el akarja kerülni, hogy Oroszország győzedelmeskedjen
ĀAz IDF közölte, hogy megtámadták a Hezbollah libanoni területen lévő operatív főhadiszállását
ĀA török elnök a Biztonsági Tanács reformját sürgeti, mivel az képtelen volt határozatot hozni a gázai tűzszünetről és a túszok elengedéséről
ĀAz AP tudósítása szerint szombaton virradóra súlyos légicsapásokat mértek a Gázai övezet számos pontjára
ĀA palesztin civilek komolyabb védelmét szorgalmazza Washington